„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Kevés magyar irodalmi mondat vált annyira közösségi tapasztalattá, mint Tamási Áron gondolata. Idézzük ünnepségeken, könyvekben, emléktáblákon, de könnyű elfelejteni, hogy ez nem díszes bölcsesség, hanem egy egész életmű egyik legmélyebb kérdésének összefoglalása. Mit jelent tartozni valahová? Mit visz magával az ember, amikor elhagyja a szülőföldjét? És hogyan lehet otthon maradni egy olyan világban, amely újra meg újra megpróbálja kimozdítani önmagából?
