Süle Dalma koloratúrszopránként úgy énekli Mozart A varázsfuvola című operájában az Éj királynőjének áriáját, hogy az ember azt gondolja, megrepednek az ablakok. Szeret dzsesszt hallgatni, viszont az opera és az operett világa áll legközelebb a szívéhez, ami nagy szerencse, hiszen a Budapesti Operettszínház primadonnája. Legnagyobb küzdelme arról szólt, hogy joga van úgy élni az életét, ahogyan szeretné. Az éneklés kapcsán kiemeli, hogy náluk a családban karácsonykor mindig volt közös dalolás, versmondás. Általában ő rendezte ezeket az esteket, emiatt sokáig rendező és koreográfus szeretett volna lenni. Fontos neki a nyitottság, szerinte érezhető az a pillanat, amikor beszippantja a nézőket egy előadás.
Azt mondta, egy kutyával érkezik a beszélgetésre.
Végül tudott rá vigyázni a párom. Freya egyébként whippet, angol agár. A kutya nagy álom volt. Régen is volt kutyánk a kertben, de ez most teljesen más itt, a városban. Nagyon sok energiába telik, hogy a legtöbbet hozzam ki az adott szerepből. Egy próbafolyamat során rengeteg információt kapunk, intenzív időszak, de így, hogy a kutyával mindennap egy-két órát sétálok a Városligetben, sikerül feltöltődni, megszűnik a szorongásom is. Azt veszem észre, hogy másként állok a dolgokhoz.
Milyen Bozsik Yvette-el dolgozni?
Spirituális embernek tartom őt. Mindig inspirál, amikor valamit megmutat a színpadon. Nagyon erős aurája van. Nincsenek rá igazán jó szavaim, de olyan, mintha lenne körülötte egy energiagolyó, amiből varázsol.
Soha nincs egyedül, csodalényekkel teli az udvartartása
Miközben Bozsik Yvette-ről beszélt, olyan mozdulatokat tett, mintha átölelné a világot.
Bozsik Yvette-hez éppolyan nyitottsággal fordulok, mint amilyen nyitottan ő fordul az ötletei felé. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek hullámvölgyek, mert az is a próbafolyamat velejárója. Hogy mondjak egy példát, Firtost játszom a Budapesti Operettszínház Hamupipőkéjében. Egy Tündérkirálynőt. Firtos a feltétel nélküli szeretetet és odaadást jeleníti meg a darabban, soha nincs egyedül, mindig vele van a csodalényekkel teli udvara: az óriás, a törpe, a lidércek, a szőrösböfögő, a táltos, aki sugallja a tanácsokat. A táltos és a Tündérkirálynő között mintha afféle férfi–női viszonyrendszer lenne, csak elmosódnak ezek a dolgok a spirituális világban.
Mit tanít Önnek a szerep?
Tetszik nekem az, hogy Firtos csak jót ad Hamupipőkének, mert úgy, ahogy van, elfogadja a lányt; aztán azt is szeretem, hogy bárkivel kommunikál, mindig jelen van a csintalanság.
Süle Dalma hároméves koráig ultramagas hangon visított
És mit tanít Hamupipőkének?
Azt, hogy „helló, itt az élet, éljük!”. Az élet élvezetét tanítja meg a lánynak. Meg azt is, hogy minden tele van kihívásokkal, de nem mindegy, miként küzdünk meg velük.
Mikor dőlt el, hogy operaénekes lesz?
Sokáig rendező és koreográfus szerettem volna lenni, de az éneklés vágya gyerekkoromból ered. A családom mesélte, hogy hároméves koromig ultramagas hangon visítottam, és vagy édesanyámnál nyugodtam le, vagy a zenetévé előtt, szóval kiderült, hogy lenyugtat a zene. Nagyon hamar elkezdtem énekelni, meg rávettem a testvéreimet, hogy szervezzünk otthon előadásokat. Furcsa, hogy vissza tudok emlékezni ezekre a rendezéseimre: felöltöztünk anyukám ruháiba, elmondtam, kinek mit kell csinálnia, és aztán minden ment a maga útján. A fantáziám nagyon intenzív volt, és már egyetemre jártam, amikor rájöttem, hogy ezzel nincs mindenki így. Egészen meglepő volt.
Járt a Hágai Királyi Zeneakadémiára és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre is.
Az lenne a tökéletes, ha a hágai és a budapesti zeneakadémiát össze lehetne gyúrni.
Hol mit tanult?
A hágai iskolában megtanítottak arra, hogy érdemes minél gyorsabban tanulni, rengeteg technikát sajátítottunk el, a kurzusaink arról is szóltak, hogyan dolgozzunk csapatban, és hogyan tanuljunk egyedül, ahogy a színpadi létről is sok szó esett. De az nem igazán volt jó, hogy egy héten csak 25 perc korrepetíciója volt egy énekesnek. A magyar zeneakadémián ennél sokkal jobb a helyzet, itt legalább négyszer annyi egyéni óra jutott ránk. Ami még hangsúlyos volt Hágában, az a mentális jólét megteremtésének művészete. Ezzel is foglalkoztunk, ami nagyon fontos egy művész életében.
Az mindig jutalomjáték, ha az Éj királynője szerepébe bújhatok
Hogyan élt Hollandiában?
A hollandiai évek rengeteg utazással teltek, mert Hágában jártam egyetemre, de Amszterdamban éltem, tehát mindennap másfél-két órát utaztam, emellett muszáj volt dolgoznom is a tanulás mellett, hogy fenn tudjam magam tartani.
Mit dolgozott?
Takarítottam, néha gyerekekre vigyáztam, és éneket tanítottam. Szóval az iskolán és a munkán kívül nem nagyon maradt másra időm.
Kik a kedvenc szerzői?
Nekem Mozart a legnagyobb szerelmem.
Úgy énekli az Éj királynőjét, hogy bereped az ablak.
Az mindig jutalomjáték, ha az Éj királynője szerepébe bújhatok. Énekeltem az Operaházban és a Szegedi Nemzeti Színházban is.
Ritka a koloratúrszoprán. Mikor jött rá, hogy ez az út?
Azt mindig is tudtam, hogy ott vannak ezek az extrém magasságok bennem, de hosszú volt az út, hogy igazán használhassam ezt az adottságomat.
Süle Dalma mint az Éj királynője A varázsfuvolában (A videofelvétel a II. Nemzetközi Simándy József énekversenyen készült)
Süle Dalma sokáig dzsesszénekes szeretett volna lenni
Bár a gyerekkori sírásban már megvolt…
Igen, de énekhanggá fejleszteni azért nehezebb folyamat. Hágában még nem álltam ilyen szinten. Amikor hazajöttem Hollandiából, akkor találkoztam Iván Ildikóval, aki egy csodás énektanár; ő sokat segített ezen az úton. A Zeneakadémia mesterszakán pedig Kiss-B. Atilla lett a professzorom: ott dőlt el minden végleg, és a mai napig ő egyengeti az utam. Én nem származom zenészcsaládból, de azt mondhatom, hogy Iván Ildikó a zenei anyukám, Kiss-B. Atilla pedig a zenei apukám.
Hogyan szeretett bele az operába?
Sokáig dzsesszénekes szerettem volna lenni, de 17 évesen az Operaházban láttam Rossini A sevillai borbély című operáját, és az eldöntött mindent. Elvarázsolt az előadás, attól kezdve operarajongó lettem. A családban a nagypapám volt operarajongó, az összes, operával kapcsolatos könyvét megörököltem. Szeretem a kortárs zenét is. Tavaly előtti év végén énekeltem Ligeti György Mysteries of the Macabre című művének koncertverzióját. Ez egy teljesen őrült koloratúrszoprán szerep, nagy szerelem a részemről, rengeteg felkészüléssel járt, viszont annál nagyobb volt az öröm, hogy elénekelhetem. Meg lehet hallgatni, fönn van a világhálón is a koncertfelvétel.
Ligeti György: Le Grand Macabre – szoprán szóló koncert változatát énekli a vi- deofelvételen a Danubia Zenekarral, Hámori Máté vezénylésével a MÜPA Bartók Béla Hangversenytermében 2023-ban
Sokszor úgy érzem: nem a 21. században kellett volna születnem
Saját honlapja is van, amely naprakészen tartalmazza a fellépéseit. Ez honnan jött?
A hágai zeneakadémián kötelező volt honlapot készíteni a diplomához, projektmenedzsment-órán tanultunk ilyen dolgokat. Sokszor úgy érzem: nem a 21. században kellett volna születnem, mert annyira nem vagyok jó a technikai dolgokban meg az internet világában, de tudom, hogy ezek olyan platformok, amelyekre szükség van manapság.
Most már tanít is.
Igen, Kiss B. Atilla és Homonnay Zsolt zenés-színművész osztályában tanítok hangképzést az SZFE-n. Nagy felelősség. Magamról is sokat tanulok oktatás közben, és egy csomó mindent sokkal inkább rendszerben látok, mint előtte. Észrevettem magamon, hogy azzal szeretek igazán dolgozni, akin látom, hogy motivált, és szeretné a szakmát minőségi szinten művelni. Nem kell feltétlenül a legjobb hangnak lennie, de fontos éreznem, hogy időt, energiát fektet a tanulásba.
Ha a motiváltságnál tartunk, feltehetjük a kérdést: hova tűnt a dal az életünkből? Miközben pontosan tudja mindenki, milyen jó közösen énekelni, alig van alkalom, mikor dalolunk.
Nekem a karácsony jut az eszembe mint kedves kivétel, nálunk ugyanis olyankor mindig van közös éneklés, versmondás. Amikor gyerekek voltunk, komplett karácsonyi műsorokat állítottam össze a testvéreimmel, de igaz, ahogy egyre idősebbek lettünk, egyre kevesebbet énekeltünk mi is. Pedig az éneklés zsigeri szinten megnyitja a lelkünket, a szívünket.
Térjünk még vissza kicsit a Hamupipőkére, illetve Firtos, a Tündérkirálynő szerepére.
Hamupipőke a címszerep, de Firtosé lényegében a főszerep. Több nagyívű énekelnivalónk is van, egyik dal szebb, mint a másik. Azt gondolom, hogy ebben a szerepben igazán ki lehet teljesedni. A két favorit áriám egyébként a keringő − Légy te a tavaszom, tündérmesém − és a Legyél a szép híves pataknál, a csárdás, ami nagy közönségkedvenc lett.
Igazi primadonnaszerep ez.
Ez az első primadonnaszerepem a Budapesti Operettszínházban. Énekeltem már primadonnaáriákat, de teljes primadonnaszerepet még nem.
Milyen operettprimadonnának lenni?
Ó, nagyon élvezem.
Végig sikoltoztam, de nem a félelemtől, hanem mert annyira izgalmas volt
És még röptetik is az előadás során.
Ez azzal jár, hogy előadás előtt fél órával ránk szerelik a hevedereket, onnantól kezdve nem lehet még mosdóba se kimenni. Megkapjuk az igencsak nehéz fejdíszt, és kezdődik is az előadás. Ez az előkészületek sorrendje, viszont magát a röptetést imádom. Amikor először volt reptetőpróbánk, végig sikoltoztam, de nem a félelemtől, hanem mert annyira izgalmas volt. Igazi adrenalinbomba.
Abban az előadásban a jelmezek is különlegesek voltak.
Ilyen szép jelmezeket talán még nem is viseltem. Van egy fekete-fehér ruhánk, Dior-ruhának szoktuk hívni, aztán egy sárga, amely hatalmas tüllökből áll és sok sárga rózsából. Olyan az a ruha, mint a tündöklő napsugárzás, a Napba öltözött Asszonyt jelképezi. Van gyönyörű népies ruhánk is, amelyet csángó motívumok díszítenek. Berzsenyi Kriszta ránk szabta ezeket a jelmezeket, híven követik a női test vonalát. Jó érzés szépnek lenni. Az Operettszínházban úgy érzem, mindenki azért dolgozik, hogy művészként is jól érezzük magunkat, a legtöbbet hozva ki az adott karakterből, tehát hogyha valaki mondjuk csúnya, akkor az legyen igazán csúf, ha pedig valaki szép, legyen gyönyörű.
Egymás levegővételét is lehet hallani
Az Újvilágban is megfordult. Milyen volt New Yorkban énekelni?
Két hét eufória. Filmekből már jól ismertem New York utcáit, és egyszer csak ott voltam. Ősszel jártam New Yorkban, olyankor fantasztikus a látvány, a fák sárga és bordó színekben pompáznak. Akkor érzem igazán otthonosan magam egy városban, ha valami dolgom van ott.
Az Anne Frank naplóját is játssza a Budapesti Operettszínházban. Egyedül, mert ez egy monoopera. Valljuk be, elég nagy kihívás egyedül fenntartani a figyelmet.
Ez az a szerep, ahol a színészi vénámat is kiélhetem; zeneileg is nagy kihívás, és a hangbéli kvalitásaimat is teljes mértékben kibonthatom. A próbafolyamatot, a Rátóti Zoltánnal közös munkát intenzív mesterkurzusként éltem meg. Nagyon intim térben játsszuk a darabot, egymás levegővételét is lehet hallani. Előadóként mindig érzem azt a pillanatot, mikor beszippantja a nézőket az előadás. Soha nem érzem magam egyedül. Pfeiffer Gyula főzeneigazgató kezei alatt együtt lélegzik velem a kilenc fős zenekar, nagyon izgalmas díszlet, jelmezek, változó fények, az előadást a háttérből segítik a nézők számára láthatatlan munkatársak, szóval ez egy komoly közös munka, igazi összművészeti alkotás.
Ha képesek vagyunk meglelni a szépet, akkor tényleg csodálatos az élet
Ez a szerep is, akárcsak Firtosé, arról szól, hogy jó élni?
Pozitív üzenete ennek a darabnak, hogy az élet legnagyobb nehézségei között is vegyük észre a csodákat, amelyek körbevesznek. Ahogy boldoggá tudja tenni az embert a padlásra besütő fénysugár is. A darab szerint értékelnünk kell az élet apró örömeit, szépségeit a környezetünkben, a társas kapcsolatainkban, a szakmánkban vagy bárhol, ahol éppen vagyunk. Ha képesek vagyunk meglelni a szépet, akkor tényleg csodálatos az élet. Ez az előadás nem a halálról szól, sokkal inkább a reményről.
Mennyire érintette meg a mulandóság?
Annyiban, hogy a jelenben kell értékelni a dolgokat, nem pedig utólag.
És a színház?
Azt érzem, hogy olyan, mintha megnyílna egy csatorna, és rajtam keresztül menne át az adott szerep. Vagyis nem elsődlegesen rólam szól, nem Süle Dalmáról, hanem valahol egy másik dimenzióról.
Süle Dalma a kutyasétáltatással és a biciklizéssel töltődik
A színház szól az élet árnyoldaláról is.
A Hamupipőkében is megjelenik a mozaikcsalád, a bántalmazás, a testvérek elfogadása vagy nem elfogadása, az édes- és a mostohaszülőkhöz való viszony, valamint hogy hová menekülhet az ember mindezek elől. Hamupipőke például az édesanyja sírjához menekül.
És hová menekül Süle Dalma?
A kutyasétáltatást már említettem, de biciklizni is imádok, az is feltölt. Még az emelkedőket is végigtekerem, persze szépen, komótosan, viszont csak végső esetben szállok le a nyeregből. Azt hiszem, kitartó vagyok.
Nyitókép: Süle Dalma (Fotó: Janus Erika)
AJÁNLÓ
Olvasson más Nagyinterjút is. Bozsik Yvette interjúnkat ITT találja, Sík Milánnal pedig ITT beszélgetünk.
És kövessen be minket a Facebookon. ITT