Napi jegyzet: Bende Katalin: Pliszé 4. rész

Napi jegyzet: Bende Katalin: Pliszé 4. rész

Szerző: | 2026.jún.20. |

A szüleim vettek egy hatalmas napernyőt a budai lakás teraszára. Az ernyő túl nagynak bizonyult, ezért vettek hozzá a Balatonon egy telket. Itt először a napernyő állt, aztán egy sátor, nemsokára egy faház, végül egy ház tele barátokkal. A családunknak volt egy jómódú barátja, János, aki szinte könyörgött, hogy lemehessen a házba, de egyedül. Egy jó baráttól semmit nem tagad meg az ember, János megkapta a ház kulcsait. Egy hét alatt a kb. 32 nm-es kis faház, kibővült egy majdnem ugyanekkora terasszal. Apám barátja építtette ajándékként a korábban Arácson töltött napok emlékére. A telek eredeti tulajdonosa egész életében a hegyen lakott egy fagerendás, hófehér, üvegteraszos házban. Glavák úrnak hívták, a felesége meghalt, akit imádott. Eladott egy részt a földből, hogy legalább nyáron ne legyen egyedül. Volt egy hatalmas pincéje a hegyoldalba vájva, olyan, ami a 40 fokos kánikulában is kiválóan hűtött. Mindent, ami a kis birtokán volt, közösen használhattunk. Észrevettem, hogyha az összegyűjtött esővízben mosok hajat, lágyabb és csillogóbb lesz, mint valaha. Glavák úr kecskéje egész nap egy spárgához kötve legelészett a hegyoldalban. Olyan volt az egész, mint egy mese. Bende Katalin: Pliszé 4. rész (folytatjuk)

Napi jegyzet: Bende Katalin: Pliszé 3. rész

Napi jegyzet: Bende Katalin: Pliszé 3. rész

Szerző: | 2026.jún.19. |

Csopak és Arács határán az Öreghegyen volt a mi kis birtokunk, rajta egy faház. Kerítésünk hátul félkörben az erdő, a lejtős telek alján mandulafák, egy kis keskeny gyalogút, alatta a mező és szőlőtőkék. Szinte a telkünkön vezetett át egy túravonal, így sokan kötöttek ki a kis birtokunk jobb felső sarkában nyaranta. Ültünk a teraszon, alattunk a csodás balatoni panoráma, egyszer csak emberi beszéd hallatszott először távolabbról, aztán egyre közelebbről, mígnem megjelent egy kisebb-nagyobb kiránduló csapat. Apám rendkívül közvetlen és szórakoztató ember volt, így azonnal vendégül látta egy pohár pincehideg borra és egy jó beszélgetésre a kitikkadt kirándulókat. Ők pedig hálás szívvel fogadták a különlegesen finom helyi bort és tátott szájjal csodálták a kilátást. A ház pici volt, nem volt benne vezetékes víz, sőt sokáig villany sem. Szüleim barátai és az én barátnőim mégis várakozólistán voltak. Olyan barátok is, akiknek gyönyörű lakásuk volt az Andrássy úton, vagy a parlament környékén, minden extrával felszerelt nyaralójuk a legfelkapottabb helyeken, és mégis mindenki Arácsra szeretett volna jönni. Talán ez azért volt így, mert nálunk minden olyan furán történt. Bende Katalin: Pliszé 3. rész (folytatjuk)

Napi jegyzet: Amit régen kényelmesen megírt egy újságíró…

Napi jegyzet: Amit régen kényelmesen megírt egy újságíró…

Szerző: | 2026.jún.18. |

Nem tudom, hova ez a rohanás. Itt van mindjárt az újságírás. Amit régen kényelmesen megírt egy újságíró mondjuk húsz perc alatt, azt most másodpercek alatt megíratják a mesterséges intelligenciával. Lélek nélküli, kaptafa, összeollózott, összelopkodott szövegek születnek, de erről majd máskor írok. Szóval másodpercek alatt megvan, ami eddig mondjuk 20 perc volt. (Ebbe az eseményen való részvételt nem számolom bele, a gondolkodást vagy anyaggyűjtést sem. Csak mondjuk egy ilyen jegyzet vagy kritika konkrét bepötyögését.) Igen ám, de amióta robotok kezelik a cikkeket és nem a nyomdász, azóta megvan a módszertana, hogyan keltsük fel a figyelmét a keresőmotoroknak. Úgy, hogy seózunk, mint az őrültek. Aki nem tudja mi a seo, annak csak annyit mondanék, hogy kulcsszavakat ajánlunk, seo-címet, seo-leadet, belső és külső linket, figyelünk arra, hogy a kulcsszó benne legyen a címben, a leadben, az első bekezdésben, a képaláírásban. Aztán arra is figyelünk, hogy legyenek képek, köztes címek, ezeket megírjuk, és el is telt 20 perc, néha több is. Tehát, ugyanúgy 20 perc egy cikk, mint régen. De ha az ember, mint mondjuk én is, megírja, akkor seóval 40 perc. Tehát időt, mondjuk, nem nyertünk. És mivel mindenki őrült mód seózik… A konklúzió: rohanunk, és nemhogy jobb, de inkább nehezebb minden.

Napi jegyzet: A csók az, ami 130 éve változatlan a mozivásznon

Napi jegyzet: A csók az, ami 130 éve változatlan a mozivásznon

Szerző: | 2026.jún.16. |

Százéves korában meghalt az egyik leghíresebb amerikai filmkritikus. Ebben a mondatban – azon felül, hogy a részvét hangján szólalunk meg – minden szó egy jegyzet témája lehet. Mi viszont mindjárt megmondjuk, hogy jön ide a csók. Először is arról van szó, hogy a jelenleg 130 éves filmtörténettel úgy kb. majdnem egyidős úriemberről van szó. Ha az első 50 évet nem vesszük figyelembe. De a hangos és modern film történetével kb. egyidős az úr, ugyanúgy valós időben írt az újhullámok koráról, mint a posztmodern filmnyelv hőskorszakáról. Ha élne, akkor meg lehetne kérdezni tőle, hogy mit gondol a mai művészfilmekről. A kommerszfilmekről azért nem kérdezném, mert az túl könnyű kérdés lenne. Gyorsabbak, felszínesebbek, könyörtelenebbek, embertelenebbek. Egy szóval felejtősebbek. A művészfilmek esetében viszont már sokkal nehezebb a helyzet. Persze tudjuk, hogy mit mondana, hiszen olvastunk mi is sokat arról, hogy a film a valós társadalmi gondolkodásnak és viszonyoknak, ha úgy jobban tetszik, az életnek a leképezése. Ma pedig jobban vagyunk szerteszéjjel, mint régen. De azt is tudom, hogy mit mondana a szerelmes filmekről. Hát, csak annyit, hogy szerencsére változó világunkban egyetlen egy dolog ugyanolyan. Ez pedig a szerelem, ami a csók a mozivásznon. Ugyanazt érezzük 130 éve, ha csókjelenetet látunk. És ez felettébb megnyugtató.

Napi jegyzet: Albert Broccolinak köszönhető, hogy Spielberg nem James Bondot, hanem Indiana Jones-filmeket rendezett

Napi jegyzet: Albert Broccolinak köszönhető, hogy Spielberg nem James Bondot, hanem Indiana Jones-filmeket rendezett

Szerző: | 2026.jún.15. |

Steven Spielberg 45 éve rendezte Az elveszett frigyláda fosztogatóit (hazánkban 4 évvel később, 1985-ben mutatták be). A filmet egyébként B-mozinak szánta Spielberg, amely a 30-as, 40-es évek kalandfilmjeinek hangulatát idézi. Persze jobban sikerült, mint egy átlagos B-mozi, bár nyilván ebben a forgatókönyvet jegyző George Lucasnak is volt némi szerepe. Azt pedig, hogy kultfilm lett, Harrison Fordnak köszönheti Spielberg. A nézők pedig, hogy egyáltalán az Indi-filmek létrejöttek, Albert Broccolinak köszönhetik, mivel a Harmadik típusú találkozások és a Cápa sikere után Spielberg úgy gondolta, hogy megkeresi a producert, hogy megvalósítsa régi álmát. James Bond-filmet szeretett volna rendezni, Broccoli viszont nemet mondott. Állítólag emiatt ajánlotta fel Lucas az Indi-filmek rendezését Spielbergnek. Hogy milyen figurát kanyarított volna James Bondból Spielberg, azt nem tudjuk, azt viszont igen, hogy Columbo hadnagy (Peter Falk alakításában) személyiségét Spielberg csiszolta tökélyre, mert a sorozat első évadának nyitó epizódját ő rendezte. Bond-filmet viszont soha nem rendezhetett. Pedig nagyon akart. Mindez azért érdekes, mert van egy fontos tanulsága: soha senki nem kap meg mindent az élettől. És jól is van ez így.

Napi jegyzet: Amikor Macbeth baritonját ízlelgeti az ember, mint egy igazán jó évjáratú érett bort

Napi jegyzet: Amikor Macbeth baritonját ízlelgeti az ember, mint egy igazán jó évjáratú érett bort

Szerző: | 2026.jún.14. |

Azt tudjuk, hogy Verdi rajongott Shakespeare-ért, erre bizonyíték három operája is: a Macbeth, az Otello és a Falstaff. Most a Macbeth-ről lesz szó az Operaház előadása kapcsán, amelyet Matthew Wild rendezett, és amelyben Macbeth Ólafur Sigurðarson, Lady Macbeth pedig Boross Csilla volt. Az operát 1847. március 14-én mutatták be először Firenzében (hazánkban 1848. február 26-án a Nemzeti Színházban). A mostani előadásban bár a jelmez és a díszlet kissé zavaros volt az idő és a szimbolikus terek tekintetében, de mindenért kárpótolt mindaz, amit hallani lehetett az Operaházban. Már a boszorkányok első jóslata elnyerte a tetszésünket, és bár kórust hallunk, a színpadon három shakespeare-i boszorkát látunk, akik a címszereplő félelmeinek, szorongásainak, rosszabbik énjének kivetülései. Aztán a bankett jelenet kézi kamerás megoldásai egészen zseniálisan kinagyítják mindazt a kényszeredettséget, amit különben nem látnánk, miközben Boross Csillát halljuk személy szerint a kedvenc áriámat énekelni. Az izlandi bariton hangban sem kellett csalódnunk, mint egy igazán jó évjáratú vörösbort, úgy kortyolgatta lelkünk Macbeth énekét. A tanulság is elgondolkoztató volt: aki hataloméhes, hamar vágóhidat csinálhat környezetéből. No comment.

Napi jegyzet: Gondolatok a legújabb Spielberg-filmről

Szerző: | 2026.jún.11. |

Mando és Rafa után a Reggeli Kávé talkshow témája Steven Spielberg legújabb filmje lesz. Ez a Napi jegyzet a teljesség igénye nélkül szól az első benyomásokról. És mivel a jegyzetíró filmkritikus, nem tud elmenni amellett, hogy micsoda filmtörténeti tudással rendelkezik Spielberg, milyen finom, mesteremberes mozdulatokkal idézi meg a filmtörténet legjavának néhány fontosabb jelenetét. A film tehát egyrészt stílusgyakorlat, így sok-sok jelenet könnyen magával ragadja az embert. Másrészt viszont, ha ezeket a jeleneteket megpróbáljuk összerakni teljes egésszé, akkor nem áll össze a kép. Ez a film zavaros. Én a magam részéről nem igazán értem Spielberg motivációit. Ha mesét akar csinálni, akkor ennél sokkal kevésbé realista környezet jobban magával ragadja a nézőt, ha viszont olyan filmet, amiről bár tudjuk, hogy mese, de valamiért hitelességre törekszik, valamin szeretne elgondolkodtatni, akkor viszont túlságosan gyermekded az egész. Bár az kétségtelen, hogy Spielberg munkássága a Harmadik típusú találkozásokkal indult, és talán így a pályája vége felé ehhez akar visszatérni, de ez a film keveset mond a témájáról. Sokkal inkább beszél arról az állapotról, milyen egy érzelmi burokban élni aspergeresként. Vagyis ez a film inkább önvallomás, mint sci-fi.

Napi jegyzet: A cirkusz és az operett sztárjai egy színpadon állnak

Napi jegyzet: A cirkusz és az operett sztárjai egy színpadon állnak

Szerző: | 2026.jún.10. |

Már gyerekkorom óta szeretem a cirkusz világát. Elsősorban a bohócokat. A fehér bohóc és az Augusto kettősét. Ahogy az apafigura eszén sokszor túljárt az örök gyerek, és ahogy a gyerek valahogy mégis biztonságban volt a fehér bohóc apai figyelmében. Csak később értettem meg, hogy kettősük milyen magasságokba repítheti az embert, és azt is, hogy miért szomorú a bohóc. Hogyan lehetséges az, hogy az állandó vidámság és nevettetni vágyás mögött mindig ott van a magány melankóliája. A cirkusz csillogása viszont mindig mosolyt csalt az arcomra. A szép ruhák, a megkoreografált mozdulatok, amelyek megelőzik a mindenkori katarzist, az emberfeletti teljesítményeket. Ahogy az operettszínházban is emberfeletti teljesítménnyel játszanak és énekelnek az operett sztárjai. Mert arra is emlékszem, mit éreztem, amikor először meghallottam, hogy „hány el nem ölelt őrült ölelés, mennyi el nem dobbant szívverés”, és meg is született a döntés, hogy én a zenés színház rajongója leszek, és konkrétan annyiszor láttam az idézett Monte Cristo grófját a Budapesti Operettszínházban, hogy össze se tudom számolni. Épp ezért kifejezetten fontos pillanat, amikor fiatalkorom két szerelme, a cirkusz és az operett közös produkcióra készül.

Napi jegyzet: A könyvhét titkos varázsa

Szerző: | 2026.jún.9. |

Különös izgalom fog el minden évben, amikor kezdődik a könyvhét. Ez az állapot már kamaszkorom óta tart. Ilyenkor ünneplő ruhába öltözik a Vörösmarty tér, és mint egy könyvparadicsomba, lehet menni, válogatni, nézelődni, tervezni, listákat összeírni. Amikor még nagyon fiatal voltam, és csak egy-két könyvet lehetett megvenni a könyvhéten, hiszen kellett a pénz egy csomó más dologra is, akkor listákat állítottam össze a könyvhéten, hogy majd melyik hónapban melyik könyvet fogom megvenni. Majd az év során, a listákon lévő könyveket cserélgettem, hogy mit előbb és mit később, mi lett fontosabb, mi várhat még. Ami stabil megvásárolandó volt a Könyvhéten, az a Szép versek és a Körkép. Emlékszem, édesanyámmal is minden egyes könyvhéten megvettük az adott év verseinek és novelláinak gyűjteményét. Aztán arra is emlékszem, hogy az egyik évben a hőn áhított és frissen megjelent filmtörténet boldog tulajdonosaként lehetett velem madarat fogatni. Ma is emlékszem a nehéz és vaskos könyv illatára. Aztán, ahogy múltak az évek, már nem kellett listákat összeállítani, megvehettem azokat a könyveket, amikhez kedvem szottyant, de mégis megmaradt az izgalom. Meg a vágy, hogy nem kell rögtön minden, jó lesz hónapról hónapra gyűjtögetni.

Napi jegyzet: Clint Eastwood visszavonul, de mi nem térünk le az igaz útról

Szerző: | 2026.jún.8. |

Már napok óta nézem a hírt, hogy Clint Eastwood visszavonul a filmkészítéstől. Nincsen ebben semmi különös, ha 96 éves az ember, hoz ilyen döntéseket. Sokkal inkább megdöbbentő, hogy ilyen sokáig volt még kedve szólni az emberekhez. Ő ugyanis még ahhoz a generációhoz tartozott, akik a filmjeikkel fontos erkölcsi mondanivalót akartak közölni. Furcsán megváltozott a világ. Ma már ez a fajta közlési vágy mintha elmúlt volna, vagy éppen hogy azok a stabil erkölcsi értékek, amelyekről Clint Eastwood mesélt a filmjeiben relativizálódtak ebben a posztmodern környezetben. Nem olyan fontosak. Clint Eastwood egyébként még annak idején azzal lepte meg a közönséget, hogy nemcsak színészként volt jelen hitelesen a mozivásznon, de rendezőként is odarakta magát. Jobb filmeket rendezett, mint a rendezőóriásnak tartott társai. Mígnem eljött a pillanat, és melléjük ülhetett egy asztalhoz. Idézzük meg egy pillanat erejéig a Nincs bocsánat zárójelenetét. A fegyver besül, de hősünk így is győzedelmeskedik. Visszaállítja a világ rendjét, a western, amely az amerikai mítoszról is szól, nem az a műfaj, amely alkalmas az igazság relativizálására. Ha Clint Eastwoodra gondolok, akkor mindig ez jut az eszembe. A férfiak világa, ahol megvédjük a nőinket és az erkölcsi alapelveinket.

Hirdetés