A Szegedi Szabadtéri Játékok legújabb bemutatója a Carmen című opera volt, Juronics Tamás rendezésében. Az előadásról kritikát hamarosan a kritika rovatunkban talál, de addig is egy személyes, teljesen szubjektív metszetét mesélném el az igencsak hosszúra nyúló péntek estének. Méghozzá azt, hogy akárcsak Proustnál (korábbi kvízünket ajánlom a figyelmükbe) a Madelaine nevű sütemény, nálam a magyarul énekelt Bizet-mű, előhozott egy nagyon régi és nagyon szép emléket. Méghozzá azt, hogy kiskamaszként elkezdtem gyűjteni a lemezeket. Az első, amelyet karácsonyra kaptam a szüleimtől, Bizet leghíresebb operája volt magyar nyelven. Aztán persze jöttek a Puccini lemezek sorban, a Tosca, a Turandot, a Manon Lescaut, a Pillangókisasszony és a Bohémélet, már eredeti nyelven. Mégis ez a magyar nyelvű Carmen, amelyet nagyon sokszor meghallgattam, belevéste magát a szívembe. A Habanera, a Toreador-dal, a Virágária, a Cigánydal, bár ma már túlságosan populárisnak tűnnek a sok meghallgatott, és megszeretett Wagner után, de még mindig nagy hatással vannak rám. Ilyenkor az ember arra gondol, mennyi évtized telt el feleslegesen, mire megtalálta az igazi párját. És az nem a Carmen.
Nyitókép: Carmen (Fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok/Tari Róbert)
AJÁNLÓ
Olvasson más jegyzetet is. ITT Vagy a Macbeth című operáról ITT.
És kövessen be minket a Facebookon. ITT