Hol vagyunk már attól, hogy a hollywoodi színésznők problémája az legyen, hogy nagyon rácosodnak vagy őszülnek. Új problémahalmaz előtt áll az emberiség. Már az is gyanús, hogy a Cannes-i vörös szőnyegen való bevonulás alkalmával néhány színésznő nemhogy szépen megöregedett volna, hanem egyre fiatalabb. Reméljük, ez nem valamiféle időgépes dolog, és legközelebb nem a babakocsiban csörgeti a csörgőt Philippine Leroy-Beaulieu a vörös szőnyegen. De félre a tréfával, mert az egyik Cannes-ban bemutatott film egy igazán komoly problémát tárgyal. Premières programban bemutatott The End of It arról szól, milyen kegyetlenül rossz annak a nőnek, aki már 250 éves. Rebecca Hall, aki sikeres ékszerkészítő – ez se véletlen, hiszen egy eljegyzési gyémántgyűrű lelkeket köt össze, az pedig örök –, befejezné a földi létet 250 év után. Úgy lehet egyébként ilyen sokat élni, hogyha bármely szervünk elromlik, kapunk helyette újat, jót, és hogy elférjünk, belakjuk az egész galaxist. De azért már most is gyanús ez nekem. Lehet, hogy még 250 év múlva is Rebecca Hallról készítek filmes podcastot? Remélem addigra kicsiszolja színészi képességeit, nekem meg lesz végre egy rendes mikrofonom.
Napi jegyzet: Karizmatikus antagonista nélkül nincs jó kalandfilm
Míg a Star Wars Mandalori-sorozata egészen nézhetőre sikeredett, addig a mozifilmmel sok a bajom. Hamarosan készül a podcast, ott majd kifejtem részletesebben, de annyit elöljáróban már most is mondhatok, hogy az hiányzik a filmből, ami a sorozat lényege volt. A lélek. Olyan ez a film, mintha mesterséges intelligencia írta volna, minden a helyén van, csak az hiányzik, ami a filmek lényege: hiányzik a csoda. Ha konkrét okot keresünk, akkor dramaturgiai szempontból arról van szó, hogy karizmatikus antagonista nélkül nincsen jó kalandfilm. Darth Vader az volt. Igazi félelmetes, pszichopata ellenség, akit azonnal észrevettünk, ha megjelent a mozivásznon. Már csak azért is, mert külön zenéje volt, ma is el tudja dúdolni mindenki. Ebben a filmben nem lehet igazán komolyan venni a birodalmiakat. Aztán a legnagyobb baj, hogy hiányzik a sok apai gyöngédség is a filmből, ami pedig a sorozatban megvolt. Simán kezdődhetett volna úgy a film, hogy az űrhajó irányítókarjáról lecsavarja a golyót Mando és Grogunak adja. Ahogy a film végén is. (Aki látta a sorozatot, tudja miért.) Darálták, darálták a történetet, de az emberben csak nőtt a hiányérzet. Pedig az esély megvolt.
Napi jegyzet: Hófehérke, Hamupipőke és a tánc
Mindhárom lányommal együtt láttuk Ifj. Harangozó Gyula Hófehérkéjét a Budapesti Operettszínházban. Lenyűgöző volt. Csütörtökön a rendező is fellép egyszer a banya szerepében (tánctörténelmet ír), és erről jut eszembe, hogy ez is remek alkalom, hogy felhívjuk a figyelmet a klasszikus értékeinkre. Fontos, hogy újra és újra elmeséljük gyerekeinknek azokat a hagyományos történeteket, amelyek képesek arra, hogy kialakítsák a védelmi rendszerüket. Ma is olyan világban élünk, ahol kerülni kell az idegeneket. Főleg, ha akarnak valamit: almát adni vagy bármi mást. De a családon belül is fel kell ismerni, ha bántalmazásról van szó. Az operettben a Hamupipőke Bozsik Yvette rendezésében erre is felhívja a figyelmet. A Hófehérke balettelőadás, de a Hamupipőkében is van klasszikus balett, sőt még kortárs tánc is. Mindez csak azért érdekes, mert gyerekeinknek elengedhetetlen, hogy megmutassuk ezeket a hagyományos kulturális értékeket. A balett légies szárnyalását, a kortárs tánc földhöz közeli súlyosságát. Ahogy Barisnyikov (orosz születésű, amerikai balett-táncos, koreográfus) mondta: „A tánc képes feltárni mindazt a titkot, amit a zene elrejt.”
Harmincöt év után, egy alkalomra visszatér a legenda, ifj. Harangozó Gyula
Volt idő, amikor Nurejev konkrétan átengedte neki a saját premierjét.
Napi jegyzet: Volt két bohóc: Kapa és Pepe
Volt két bohóc. Kapa és Pepe. A bohócológia szerint van a fehér bohóc, aki okos, szabálykövető, ő egy afféle apafigura, ő testesíti meg a hatalmat, a pszichológiai megközelítésben ő a szuperegó. A másik, az augusztó, ő a kissé buta figura, mindig bajba keveredik, ügyetlen is, ő testesíti meg a gyereket, ő a hatalommal szemben álló ember, vagy, ha a pszichológia felől nézzük, akkor ő az egó. Amikor őt kinevetjük, magunkat nevetjük ki. Hazánkban a 90-es évek végétől nekünk Kapa, Mucsi Zoltán volt a fehér bohóc és Pepe, Scherer Péter volt az augusztó. A Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című Jancsó-film hozta meg az áttörést Pepe figurájával Scherer Péter életében. A figurákat Hernádi Gyulának köszönhetjük, ahogy a korábbi Jancsó-filmek forgatókönyvírója is ő volt. A Jancsó-Hernádi páros előtte, a diktatúrában a metaforikus-stilizált elbeszélést választotta filmjeiben absztrakt megjelenési formában, míg a demokráciában már nem volt erre szükség, ezért jött a hétköznapi, tiszta beszéd, a szókimondás, amire a legmegfelelőbb figurák a bohócok voltak. Ők lettek a kapitalizmus kritikusai. Kapa és Pepe. Szerettük őket, hozzánk nőttek. Volt két bohóc… Kedd óta viszont már csak egy van. Isten Önnel, Pepe!
Napi jegyzet: Amikor a realizmus és a romantika világa összecsap
Feltámadt virtuálisan Jókai Svábhegyi kertje. De mit is jelentett neki a kert? Vegyük csak elő a leghíresebb regényét, amelyben van egy hideg és kegyetlen világ – Jókai a kapitalizmus kritikáját adta a leírásában –, és van egy másik, egy sziget, egy kert, ahol nem a kapitalizmus törvényei uralkodnak, ahova elmenekülhet a főhős, Tímár Mihály! Úgy is szokták mondani, hogy Jókai Mór Az arany emberben a realizmus és a romantika világát állította szembe egymással. Mindezt a női főszereplők karakterén is bemutatta. Tímea, aki hálás volt Tímár Mihálynak – és egy fiatal kisasszony könnyen hajlamos összekeverni a hálát a szerelemmel –, ezért hozzáment feleségül, de mivel nem szerette, sikerült teljesen boldogtalanná tennie a férfit. Ha jól sejtem ez a realizmus világa, meg a pénzé, is, mert volt pénzük elegendő, tudjuk honnan, aki meg nem tudja, olvassa el a regényt. A pénz viszont kevés a boldogsághoz. Aztán ott volt Noémi és a szigete, a kert, a romantika világa, az egyszerű élet, ma úgy mondanánk, a fenntartható gazdaság, és a férfi iránti hű elköteleződése. Noémi Tímeával ellentétben nem akart más férfival is lenni. Örök hűséget fogadtak. Ezt jelenti a burjánzó kert Jókai életében.
Napi jegyzet: Mit tudunk eddig az új Star Wars-filmről?
Hamarosan, május 21-én a mozikban a Star Wars: A mandalóri és Grogu. Nézzük meg, hogy mire számíthatunk a meglévő információk alapján! A történet hivatalos szinopszisa szerint, „a gonosz Birodalom már a múlté, haduraik pedig szétszéledtek a galaxisban. A szárnyait bontogató Új Köztársaság mindent megtesz azért, hogy megvédje mindazt, amiért a lázadók küzdöttek, s felbérelik a legendás mandalóri fejvadászt, Din Djarint és ifjú tanítványát, Grogut.” A film az első új mozis Star Wars-film 2019 óta. Ekkor a Skywalker-saga befejező részét, a Star Wars IX. rész – Skywalker korát láthattuk. Az új film A mandalóri sorozat folytatása, amely állítólag önállóan is megállja a helyét. Jon Favreau rendezte, akit a Vasember 1-2., A séf, az élőszereplős A dzsungel könyve és az úttörő filmkészítési technológiát alkalmazó 2019-es Az oroszlánkirály című filmek rendezőjeként ismerhetünk. A főszerepben visszatér Pedro Pascal. Az elszórt információs morzsák alapján azt lehet még tudni, hogy az egyik fő szál egy eltűnt hutt karakter, Rotta (Jabba fia) körül foroghat. Grogu ereje és fejlődése hangsúlyos lesz: egyszerre tanul Jedi-képességeket és mandalóri harcmodort. Izgalommal várjuk!
Napi jegyzet: Pierce Brosnan jurtájától Adrien Brody bezárkózásáig
Míg Pierce Brosnan, akinek életművéből a legtöbben a 007-es ügynökre, James Bondra emlékeznek, hawaii otthonában, egy jurtában festeget, addig Adrien Brodyról az a hír járja, hogy elzárkózik a külvilágtól, mert egy olyan Broadway-darabra készül, amelyben egy 20 éven át ártatlanul börtönben sínylődő rabot alakít. Brodyról tudjuk, hogy amikor A zongorista című film főszerepére készült, akkor meg éheződiétát tartott. Hát, igen. Még mindig visszaköszön a jó öreg Sztanyiszlavszkij-módszer. Pedig már sokat kritizálták, főleg a belőle kifejlesztett amerikai ún. A módszert (The Method), amelyet Lee Strasberg fejlesztett tovább. Azért kritizálták, mert túlzott megterhelést jelentett a színészek mentális egészségére. De nemcsak nyugaton, keleten is jelen volt: Sztálin személyes támogatásával emelték a 50-es évektől a kelet-európai (így a magyar) és persze a szovjet színészképzés egyedüli követendő és kötelező alapjává. Úgy látszik ebben aztán egység volt a nyugat és a kelet között. Határokon átnyúló. Mindig meglepődöm, amikor azt látom, hogy még mindig itt van velünk. Csak nehogy valakinek eszébe jusson, hogy kötelező legyen újra.
Napi jegyzet: A múzeumok mikor kötik össze a megosztott világot?
Az idei Múzeumok Majálisához kapcsolódó, világszerte megünnepelt múzeumi világnap mottója: „A múzeumok összekötik a megosztott világot”. A zsidó-keresztény kultúrkör értékeinek egy része, a múzeumokban van. Másik részük a könyvtárakban, de most a múzeumokról lesz szó. Hogyan kötik össze a világot? Úgy, hogy a múzeumok kölcsönadják egymásnak a náluk lévő örökséget, így nem kell annyit utazni, ha az ember a közös kincseinkre kíváncsi. Sokan gondolkoztak azon az elmúlt negyed évszázadban, hogyan tudnának megújulni a múzeumok, hogyan tudják visszaszerezni az elveszett látogatókat, és megtartani a még meglévőket. Nyilván egy csomó dolog (múzeumpedagógiai foglalkozásoktól az interaktív kiállításokig) már megvalósult. Nézetem szerint viszont éppen az idézett terület az, ahol sokkal többször kellene kapcsolódniuk a múzeumoknak egymáshoz, sokkal több alkalommal kellene kölcsönadni és kölcsönkérni egymás gyűjteményének egy részét, sokkal többször kellene beszélni adott esetben a szomszédos országok kincseiről. Meg távoli országokéról is. Nemcsak néhány kiemelt, kultikus művész életművének bemutatásakor.
Mit olvassak a hétvégén? 2. rész: „Úgy feldobott a történet, mint egy falevelet a szél.”
Három regényt ajánlunk.
Hirdetés