Napi jegyzet: Nem is lett egyik gyerek se mobilfüggő

Tizennégy éven át újra fontos nekem a gyereknap. A legnagyobb lányom 14 éves, és bizony minden gyereknapkor mentünk valahova. Volt, hogy csak babakoncertre a MÜPÁ-ba, volt, hogy kakaókoncertre, vagy kézműves foglalkozásra, de olyan helyzet is adódott, hogy moziba kellett menni. De ennél vagányabb dolgokat is csináltunk gyereknapon. Nem viccelek, volt, hogy kiállításra mentünk, és pompásan éreztük magunkat, sőt, olyan is volt, hogy kirándulni mentünk, csomagoltunk rántott húsos szendvicset uborkával. Néha kajakoztunk, de még olyan is adódott, hogy strandra mentünk, mert akkora nagy volt a kánikula, hogy semmi más nem jutott az eszünkbe, csak a hideg vizes fürdő. Aztán az is előfordult, hogy bicikliztünk és fagyiztunk, mindig csodáltam, hogy a legkisebbnek a három lány közül milyen sokat kell tekernie, mert kisebb a bicikli, mégis szó nélkül jöttek, nem nyafogtak, program volt, kaland, ha nem is világra szóló, de mi mégis úgy éltük meg mindig. Nekünk soha nem szólt mobilozásról a gyereknap. Nem is lett egyik gyerek sem mobilfüggő. És a komolyzenét se vetik meg, bár kétségtelen, hogy a kocsiban ma már mást hallgatunk. Billie Eilish-t és barátait. Főleg gyereknapon.

Napi jegyzet: Amikor ötszáz citerás magyar szív együtt dobban

A legkisebb lányom az iskolában osztálytársaival koncertet adott. Kicsi volt a terem, sok szülő zsúfolódott egy helyre, és hiába volt kevés a levegő, mégis amikor megszólalt a citera hangja, nemcsak azért töltötte el melegség apai szívemet, mert a legkisebb lányomat láttam egyedül kiállni és bátran citerázni, hanem azért is, mert a citera, ez a vidám hangú magyar hangszer itt van velünk. A Gesta Hungarorum 46. fejezetében található „Et omnes symphonias atque dulces sonos cythararum et fistularum cum omnibus cantibus ioculatorum habebant ante se.” szövegrészben egyértelműen ott van a cythara, vagyis már a honfoglaló magyarság is használta a hangszert, illetve egy ősibb verzióját. Azóta sok minden változott. De ha csak arra gondolunk, hogy a citera pengetésére 40-50 évvel ezelőtt kizárólag kihegyezett szárny- vagy faroktollat használtak, ma meg már csak a szabvány háromszög alakú, közepes keménységű műanyag pengetőt, akkor is láthatjuk, hogy akármerre mehet a világ, a citera itt van velünk. Pengetik az iskolákban, pengetik a kultúrházakban, fesztiválokon, határon innen és túl. És amikor a citera hangja felcsendül, akkor megdobban a magyar szív. Ez a mi hangszerünk. Amióta világ a világ.

Napi jegyzet: Delon és Schneider és az örök szerelem

Vannak olyan szerelmek, amelyeket jó nézni a mozivásznon. Ilyen volt Alain Delon és Romy Schneider párosa, akik a Christine című film forgatásán szerettek egymásba. Ahány filmben csak láttuk őket együtt, mindig izzott a levegő körülöttük, mégsem tudtak együtt élni. Pedig Delon élete legnagyobb szerelmének tartotta Schneidert: „ő volt és marad számomra a nő, a szerelem, a teljesség.” Máskor meg ezt mondta: „Romy huszonöt évet jelentett az életemből. Huszonöt év barátságot, szerelmet.” Pedig mástól lettek gyerekeik, mással házasodtak meg, mással töltötték a hétköznapokat. Miután Delon elhagyta a nőt, Schneider nem tudta munkába fojtani bánatát, nem tudott más férfival boldog lenni. Ahogy Delon sem más nővel. Legalábbis ezt tudjuk a visszaemlékezéseikből. Akkor viszont elgondolkoztató, hogyan is van ez. Az ember az életben mindig megkapja a legnagyobb szerelmet, ki fiatalon, ki idősebb korban, akivel egyszerűen csak jó együtt lenni. Van, aki tud vigyázni rá, és van, akit az élet sodor egyre távolabb. Romy Schneider A medence forgatásán ezt mondta: „Alain és én egymáshoz tartozunk, akár akarjuk, akár nem.” Romy Schneider 43 éves korában, negyvennégy éve, május 29-én halt meg Párizsban.

Napi jegyzet: Milyen legyen a jó férj?

Olvasom, hogy sokan az ősi kínai tudományhoz fordulnak, ha a jó férj ismérveit keresik. A cikkben a szemöldök, a szem, az orr, az áll és a fülcimpa is szóba kerül, mármint, hogy milyennek kell lennie. Világunkban („nézd legott Komédiának, és mulattatni fog”) a külsőségeknek van nagyobb súlya. Pedig nem túl bonyolult dologról van szó, egy napi jegyzetet megér, hogy segítsünk a fiataloknak. Nézzük az ősi magyar tapasztalatot! Ez alapján a jó férj elsősorban elkötelezett. Ez a legfontosabb, enélkül csak bohóckodás van, párkapcsolat nincsen. Ez azt jelenti, hogy nem csalja meg a feleségét, őszinte (vagyis egyenesen kommunikál, nem játszmázik), megbízható (nehéz helyzetekben is lehet rá számítani), tiszteli a nőt (vagyis figyelembe veszi a határait), érzelmileg érett (vagyis tudja kezelni az érzéseit és a konfliktusokat), felelősségteljes (pénzügyekben, munkában, családi ügyekben is stabil), szeretetteljes és van humora. A nők megvadulnak attól, ha egy férfi szellemes (nem idétlen, hanem jó humorérzékkel bír). Lehet, hogy meglepőt fogok mondani: a férfiak jelentős része ilyen. Csak elő kell hozni belőlük mindezt a nőknek. És hogy milyen legyen a szemöldökük? Azt én a kínai tudósokra bíznám.

Napi jegyzet: Jaj, úgy élvezem én a strandot!

Most, hogy megnyíltak a csúszdák, és eljött a strandidő, a családok meglátogathatták a strandot. Mi is így tettünk a hosszú hétvégén, és miközben a felnőttek nyugodtan úszhattak, amennyit csak akartak a hideg vizes medencében, addig a gyerekek lecsúszhattak a csúszdán ezerszer. Néha egy kis zavar támadt az erőben, amikor a kisgyerekek ugráltak szinte az ember feje mellett az úszómedencébe, a nagydarab felnőttet meg az úszómesterek szedték ki a csúszdán való lecsúszás után a vízből rosszulléte okán. Ezen én már meg sem lepődöm, ilyen korban élünk, sokan nem tudják mi a megfelelő viselkedés. Viszont azt örömmel vettem tudomásul, hogy újra van élet a Dunán. Emlékszem, apámmal – amint eljött a jó idő – már mentünk is kajakozni, nekem sem telik úgy el nyári szezon, hogy lányaimmal ne eveznénk a Dunán. Szerencsére vannak még kajak-kenu kölcsönzők, sőt, tábor is, ahol a kicsik megtanulhatják, ami elengedhetetlenül fontos a vízi léthez. De az is feltűnt, hogy míg a lányaim sajtos-tejfölös lángost eszegettek, addig nekem nem volt kérdés, hogy sült kolbászt kérjek kenyérrel és mustárral. A sorban állva magamban mosolyogva állapítottam meg, hogy férfiember ezt eszi a strandon. Ahogy apám se evett soha mást.

Napi jegyzet: Újra lehet kritikusan gondolkodni Cannes-ban?

A Cristian Mungiu Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte az Arany Pálmát a zsűri szombat este a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon. Ez némileg megnyugtató, hogy képes a franciáknál nyerni olyan film, amelyben a józan ész szembe mer menni a korszellemmel. Mert ebben a filmben a korszellem azt diktálja, hogy egy román családtól, amely kiköltözött a távoli nyugatra, egészen konkrétan Norvégiába, elveszik a gyerekeiket. Csak jobban neveli majd az állam, mint a konzervatív, vallásos szülők, akik bevallják, hogy néha bizony elcsattan egy-egy pofon. Az aktákból kilátni képtelen norvég hatóságot rendesen elkaszálja a film, és arra is felhívja a figyelmet, hogy nem jó az az út, ami felé megy a világ. Az alaposan kidolgozott drámai helyzetekben Cristian Mungiu az együttélés kérdését és a progresszió nevében elkövetett túlkapások problémáját veti fel, és hangsúlyozza a nyugati társadalmak polarizációját, amelyben a kételkedésnek egyre kevésbé van helye. Ahol pedig nincsen kételkedés, ott nincsen demokrácia sem. Én nem is értem, hogyan győzhetett ez a film Cannes-ban, ahol már jó ideje csak azok a filmek nyernek, amelyek kritikus gondolkodásra nevelés helyett a bólogatás kultúráját reklámozzák.

Hirdetés