Bárki számára szabadon hozzáférhetővé vált a legendás Kilencek költőcsoport életműve a Magyar Elektronikus Könyvtárban.
Napi jegyzet: Olvassunk régi meséket gyerekeinknek!
Azt tudjuk jól, hogy a gyerekek védelmi rendszerének kialakításában mekkora szerepe van a mesének. A kis faluban is kellett némiképp vigyázni, aztán a századfordulón a városiasodással nagyságrendileg megnövekedtek a veszélyek, ám most, hogy a gyerekek az interneten az egész világgal állnak szemben, most aztán tényleg tudni kell, hogy senkitől ne fogadjanak el semmit, se a valóságban, se virtuálisan. Honnan tudják? Onnan, hogy Hófehérke almája mérgezett volt. Hogy mást ne mondjak, hosszan sorolhatnánk, mondjuk a Grimm-testvérek meséiben a rémesebbnél rémesebb dolgokat, amelyeket ők a népmesékből gyűjtöttek össze. A kollektív tudatunkból. Amit örökítünk generációról generációra. Csakhogy repedések figyelhetők meg a pajzson. A gyerekek már nem igazán védekeznek celeb ruhába bújt boszorkányokkal szemben, akik ha tetszik, ha nem, mérgezett almát tolnak mondjuk a TikTokon. Az első repedéseket a pajzson egyébként a Disney okozta, akik kilúgozták a mesékből a védelmi rendszert. Megszelídítették a meséket. A szörnyűségek nagy részét kihagyták, miközben a világban ott van mind, és a gyerekeink sokkal nagyobb veszélyben vannak, mint régen. Viszont a gyerek, akiknek nem olvasnak mesét, a Disney-filmekből azt gondolják, a világunk szépséges hely, a sárkányok pedig csak a nagypapa képzeletében vannak.
Napi jegyzet: Tudtuk, hogy gyógyít a kultúra, de most már van rá bizonyíték is
Egészen elképesztő kutatás látott napvilágot. Mindig is tudtuk, hogy a kultúra jó hatással van a szervezetre, de most már bizonyíték is van erre. Konkrétan a kiállítás látogatást vizsgálták, és kiderült, hogy csökkenti a stresszt, immunerősítő hatása van, és mérsékli a szervezetet terhelő gyulladásos folyamatokat. Ez eddig (komolyan mondom) egyáltalán nem meglepő. De most jön az igazi csavar. A kutatók azt is vizsgálták, hogy az eredeti vagy a másolat vált ki pozitív reakciókat a szervezetből, vagy mindkettő. Két csoportból az egyik eredeti műalkotásokat nézett meg egy galériában, a másik pedig másolatokat. És most kapaszkodjon meg mindenki! Akik eredeti alkotásokat láttak, azoknál 22 százalékkal csökkent a kortizol, vagyis a stresszhormon szintje. Most már mérés van arra, hogy a művészet hat az immun-, a hormon- és az idegrendszerre. Még jó hogy! Különben minek járkálnánk múzeumba. Én már látom a jövőt. Az ember elmegy az orvosához, és nem antibiotikumot írnak fel, hanem kiállítást. Egy kisebb megfázásra egy kisebb gallériát, akkut gyulladásokra már a Szépművészeti Múzeumot, de akinek sok baja van, akinél sokrétű a probléma, ott bizony el kell menni a világ legnagyobb múzeumába, a Louvre-ba.
Napi jegyzet: Úgy teniszezik Rafa, ahogy Beethowen zenét szerez
Elég valószínű, hogy Alexander Zverev lesz a favorit idén a Roland Garros döntőjében, amin kicsit sem lepődtünk meg, mert ő volt az, aki utoljára megverte Rafael Nadalt a 2024-es torna első fordulójában. Nadal így nem győztesként, hanem vesztesként vonult vissza. Bár azért csinálja utána, aki tudja, Nadalnak 112 győzelem és csak 4 vereség volt a mérlege a Roland Garroson. És persze 14 bajnoki cím, hogy a legfontosabbról meg ne feledkezzünk. Az ember nézi ezeket az idei teniszmeccseket, de valahogy nem tudják hozni azt a szépséget, amely Rafát jellemezte. Így, időről időre újranézem, ahogy Nadal játszik. Már kívülről tudom a legszebb ütéseket, és mégis szórakoztat. Illetve egészen pontosan gyönyörködtet. A múltkor az jutott az eszembe, hogy olyan egy Nadal teniszmeccs, mint maga az élet. Az elején vesztésre állunk, aztán összeszedjük magunkat, behozzuk a lemaradást, és amikor a legnagyobb a nyomás, akkor nyerünk. És amikor nyertünk, akkor kezdődik újra az egész, csak már más emberek taktikáit kell átlátni. Mert mindig jönnek újak, de olyan, aki úgy teniszezik, ahogy Beethowen zenét szerez, vagy ahogy Rodin szobrászkodik, olyan egy évtizedben csak egy születik.
Podcast – Reggeli Kávé-talkshow: Az ördög Pradát visel 2. és a divat
Az egyórás adásban a két filmkritikus, Oszlányi Gyöngyvér és Csejk Miklós beszélget a filmről és persze arról, mit jelent az életünkben a divat, mikor lesz kínos és mikor stílusos egy ember.
Napi jegyzet: Ötven éve halt meg Latinovits Zoltán
Ötven éve halt meg Latinovits Zoltán Szemesen. Keves tudják, hogy volt egy kis pulija. Azt írja róla, hogy „ebben a kis fekete testben egy ősi lélek lakhat, annyira követi az ember ritmusait.” A Vigilia című folyóirat 1976-ban megjelent számában voltak olvashatók a Bagó-szorik, a kutyasétáltatás történetei. Egyébként előszeretettel mondott ilyet is, hogy ő a zárt osztályból jött, nem a munkásosztályból. Gondolom, az akkori párt funkcionáriusok ilyenkor rendesen kamilláztak. Egy alkalommal olyan erősen dobbantott a veszprémi színházban, hogy eltört a lába. Végigjátszotta a darabot, az adrenalin nem engedte a fájdalom közelébe, majd amikor lement a függöny, összeesett. Ruttkai Évának meg azt írja, hogy „meleget kell egymásra fújnunk.” Meg is indokolja: hideg a világ. A Balaton kapcsán meg az jut az eszébe, hogy lágyan simogat, frissít, éleszt, mint az anyai szó. De írt ilyet is, ezt se szerették annak idején az elvtársak: „Szerte e hazában mondom a verseket, és figyelem a közönséget: nem tudják, mit jelent „magyar”, olyan értelemben, ahogyan Ady ejtette, ahogyan Petőfi lángolta, Balassi élte, Arany szenvedte, Bartók sikoltotta Kodállyal, Csontváry és Egry festették, ahogyan Kosztolányi féltette, Babits óvta, ahogyan Móricz simogatta.”
Napi jegyzet: Amikor robotok mászkálnak a kifutón
Olvasom, hogy emberek mellett robotok is felvonulnak a divatbemutatón. Nagy öröm ez nekünk. Végre nem kell vitázni arról, hogy milyen a szép nő. Sovány vagy kevésbé az, hosszú vagy rövidebb lábú, érzelmek nélküli arcú vagy éppen hogy érzelmekkel teli mosollyal vonul a kifutón. Nem kell többet izgalommal várni, melyik színésznőt sikerül megnyerni a divat ügyének, aki hajlandó megfelelő gyorsasággal és ritmusban lépegetni a nézők előtt, akik kifejezetten azért ülnek ott, hogy azt nézzék, hogyan áll rajta a ruha. Bár ha jobban belegondolunk épp ezt akartuk, hogy személytelen modellek járkáljanak, olyan arckifejezéssel, amely minden férfi rémálmában jelenik csak meg. Amúgy is már újrafelhasználhatóság van, meg kukába a luxizással, úgyhogy nézhetjük a robotokat, amint robotruhákban mendegélnek. Néha persze még nem képesek időben fordulni, ilyenkor a nézők ölében landol a kollekció vagy lebucskáznak a lépcsőn, de oda se neki, fog ez jobban is menni. Azt már csak félve merjük megkérdezni, hogy minek egy robotnak ruha. A fém nem fázik, de csit-csit, nem is szólaltunk meg, nézzük is szépen a minden szempontból píszí robotokat, akik nem fognak itt villantgatni galaxisok szégyenére. Ja, és mindig legyen nálatok, barátaim, törölköző. Hogy mást ne mondjak.
Napi jegyzet: Balatoni nyaralás mobilozás nélkül
Teljesen szürreális párbeszéd zajlott le két értelmes felnőtt között a minap. Az egyik azt mondta, hogy szerinte, ha nyaral a család, akkor elegendő, hogy a gyerekek (és mivel a felnőttek példával tudnak a legeredményesebben nevelni, ezért a felnőttek is) csak este 8 óra után vehetik kezükbe a mobiltelefonjukat. Addig lehet fürdeni a Balatonban, lehet pingpongozni, lehet fagyizni vagy társasozni a strandon, lehet röplabdázni vagy teniszezni, olvasgatni, keresztrejtvényt fejteni. Lehet lángost enni, rajzolgatni, kártyázni, kajakozni, homokvárat építeni, de igazán nagyot, vagy csúszdázni, ha van rá mód, lehetőleg bele a Balatonba. Lehet reggel futni, délután edzeni, lehet vízibiciklizni, vagy ilyen célra a strandon kijelölt stégről gyakorolni a fejes ugrást. Lehet gyönyörködni a balatoni kilátásban, hajókázni, sétálni, nézni vagy fotózni hattyút, sirályt, vizet vagy kacsákat. Lehet gondolkodva kibambulni a fejből, vagy gondolatok nélkül is lehet mindezt. Ezernyi dolgot lehet csinálni egy balatoni nyaralás során, csak mobilozni nem lehet este 8 óra előtt. A másik pedig azt mondta, hogy nem lehet megúszni a mobilozást. Néha rácsekkol az ember. Én azért kipróbálnám az előbbi utópikus víziót. Hátha sikerül.
Napi jegyzet: A gyereknap utáni nap
A gyereknap utáni napon el szoktam menni édesanyámhoz a temetőbe. A gyereknap a gyerekeimé, a következő napon viszont mindig arra gondolok, mennyire mulandó ez a gyereklét. Amíg ugyanis él az ember édesanyja, addig, sokszor lehet egy kicsit megfürödni a gyereklét örömeiben. Hogy mást ne mondjak, az ember kedvenc ételei automatikusan elkészülnek, majd az asztalra kerülnek. Csak egy varázsversikét kell elmormolni. „Anyukám, anyukám találd ki, hogy az én nagy kincsem ugyan ki. Ki más is lehetne, ha nem te, ültess hát gyorsan az öledbe.” A szülőknek ugyanis örökre gyerek marad a gyerek. Lehet már nagy cula, lehet komoly állásban, bírhat családfői tekintéllyel, de egy szülőnek a gyermeke akkor is csak gyerek marad. Kedvenc mondatom volt már meglett felnőttként, amikor anyám mondta apámnak, hogy szólj a gyereknek, készen van az ebéd. Lehettem én akárhány éves, gyereknapkor kaptam csokit, meg valami kis zsebpénznek valót. Ezekből mindig könyvet vettem, így lett a gyereklétem finanszírozásából egyre több könyv a polcon. Azt is meg kell vallanom, hogy én nagyon szerettem gyerek lenni. Mármint felnőttként is szerettem, néha lerakni az élet ezernyi terhét, és újra érezni a gyerekkor ízét és illatát.
Törőcsik Mari, Pelikán és a többiek: Werkfotókon a régi sztárok – kedvcsináló videóval
A tárlaton megtekinthető az 1918-as, elveszettnek hitt A színésznő szobalánya című némafilmből fennmaradt egyetlen fotó.
Hirdetés