Itália évszázadok óta különleges helyet foglal el a magyar művészet történetében. A mediterrán táj, a tenger kéksége, a színes városok, az ókori romok és a déli fény számtalan magyar alkotót ihlettek meg. Most a Várkert Bazár szabadtéri kiállítása idézi fel ezt a különös művészi vonzalmat: plakátokon keresztül mutatja meg, hogyan látták magyar festők és fotográfusok Itáliát.
Van valami különös abban, ahogyan a magyar művészek Itáliát látták. Mintha ugyanaz az ország minden alkotó számára egy kicsit más arcát mutatná. Valakinek a tengerpart jelentette a mediterrán álmot, másnak egy szicíliai kisváros színes házai, egy ókori rom vagy éppen egy vakítóan kék égbolt. Itália nem egyszerűen úti cél lett számukra, hanem művészi élmény, amelyet aztán mindenki a saját nyelvén fordított át képpé. Ezt a sokféle Itáliát idézi meg a Fények, színek, illatok – Itália élménye a magyar képzőművészetben című szabadtéri tárlat a Várkert Bazár Neoreneszánsz kertjében. A Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Várkapitányság közös kiállítása október közepéig látható a Glorietthez vezető rámpán. A művek a szabadban, tíz kivilágítható tartókeretben jelennek meg. A reprodukciókhoz kapcsolódó leírások angolul is olvashatók, így a kiállítás a turisták számára is könnyen befogadható.
Nincs egyetlen Itália
A kiállítás egyik legszebb gondolata éppen az, hogy nincs egyetlen Itália. A magyar művészek sem ugyanazt látták benne. Csontváry Kosztka Tivadar Tengerparti város című alkotásán például Scilla jelenik meg. A szicíliai település színes, egymáshoz tapadó házai és a sziklaszirten álló Castello Ruffo egészen más Itáliát mutatnak, mint egy római városkép. A tenger és az épületek találkozása azonban tökéletesen megmutatja azt a különleges fény- és színvilágot, amely annyi magyar festőt magával ragadott. Aba-Novák Vilmos Kikötő című művén már a tengerpart mozgalmassága kerül előtérbe: színpompás vitorlások töltik meg a képet. Ligeti Antal Capri szigetén című munkája a mediterrán táj másik klasszikus élményét, a kék ég és az azúrkék tenger találkozását ragadja meg. Hasonló élményből indul ki Szinyei Merse Pál Mare azzurro című festménye is.
Taormina, Capri, Amalfi
Az olaszországi utazás a 19. és 20. század magyar művészei számára sokszor jóval többet jelentett egyszerű kirándulásnál. A Grand Tour hagyományához kapcsolódva Itália a művészi képzés és inspiráció egyik fontos helyszíne lett. A tárlat több olyan ikonikus helyszínt is felvonultat, amelyeket ma már képeslapokról is azonnal felismerünk. Taormina például Csontváry Kosztka Tivadar és Vaszary János számára is megkerülhetetlen ihletforrásnak bizonyult. A szicíliai város egyszerre kínál tengeri panorámát, történelmi atmoszférát és erős mediterrán színeket. A Forum Romanum egészen más élményt jelentett. Az ókori Róma maradványai között a magyar művészek nem pusztán romokat láttak, hanem egy eltűnt civilizáció lenyomatát. Triznya Mátyás és Molnár–C. Pál is megörökítette a római fórum oszlopait. Csók István pedig egy másik olasz szimbólumot választott: Amalfi jellegzetes citromát. A felsorolásból is látszik, hogy az olasz élmény nem merül ki a nagyvárosokban és az ókori emlékekben. Egy kikötő, egy növény, egy sziklafal, egy tengerparti házsor vagy egy különleges fény ugyanúgy képes volt megszületésre bírni egy műalkotást.
Itália nemcsak a festőké
A kiállítás azért is érdekes, mert nem kizárólag festményeket mutat be. A válogatásban szerepel többek között Kontuly Béla, Pekáry István, Kosztolányi Kann Gyula és Patkó Károly munkája, valamint a magyar fotográfia egyik jelentős alakjának, Haller Frigyes Gézának a fényképe is. Ez pedig tovább árnyalja a képet. A fényképezőgép ugyanis más módon rögzíti az utazás élményét, mint az ecset. A fotográfus számára a pillanat, a kompozíció, a fény és a valóság közvetlen jelenléte válik meghatározóvá. A festő viszont átalakíthatja a látottakat. Kiemelhet valamit, elhagyhat mást, megváltoztathatja a színeket, és akár egyetlen képben sűrítheti össze egy egész utazás hangulatát. Ezért az olasz táj egyben tükör is: nemcsak Itáliát látjuk a képeken, hanem azt is, milyen volt az a magyar művész, aki nézte.
Nem kell csendben végignézni
A kiállítás ráadásul nem kizárólag a nézelődésre épít. A látogatók tíz állomáson játékos feladatokkal is próbára tehetik megfigyelőképességüket. Ez apróságnak tűnhet, de egy szabadtéri kiállításnál kifejezetten jó ötlet. A Várkert Bazár amúgy sem klasszikus kiállítótér: az emberek sétálnak, megállnak, továbbindulnak, turisták, családok és múzeumba tartók keverednek egymással. A plakátok így nem feltétlenül célzott látogatókat szólítanak meg, hanem azokat is, akik egyszerűen csak elsétálnak mellettük.
A kiállítás október közepéig látható. A Magyar Nemzeti Galériában pedig augusztus 30-ig a Dolce vita című hasonló témájú tárlat. Itália élménye két évszázad magyar művészetében című időszaki kiállítása a szabadtéri tárlat helyszínétől néhány perc sétával érhető el a Budavári Palotában.
Nyitókép forrása: Várkapitányság
AJÁNLÓ
Olvasson más cikket is tőlünk. Például a Gruber Béla-kiállításról a Magyar Nemzeti Galériában. ITT
És kövessen be minket a Facebookon. ITT