Christopher Nolan pályáját mindig is a lehetetlennek tűnő vállalkozások határozták meg. Olyan történeteket vitt vászonra, amelyekkel más rendezők talán meg sem próbálkoztak volna: az emlékezet működésétől kezdve az álmok szerkezetén át egészen az idő fizikájáig. Most pedig még nagyobbat vállalt. Homérosz Odüsszeia című hexameterekben írt eposzához nyúlt, ahhoz a műhöz, amely nemcsak az európai irodalom egyik alapköve, hanem kultúránk egyik legfontosabb önértelmezése is. Egy ilyen alkotás adaptálása mindig több egyszerű filmkészítésnél: állásfoglalás arról is, hogy mit gondolunk az emberről, a civilizációról és önmagunkról.
Nolan természetesen nem tagadja meg önmagát. Már a film kezdete is ismerős lehet azoknak, akik ismerik munkásságát. Az in medias res, vagyis a történet kellős közepébe – egészen pontosan a végébe – dobott nézőpont szinte a rendező védjegyévé vált. Sokan ezt a modern filmnyelv találmányának gondolják, pedig Homérosz már több mint kétezer évvel ezelőtt így kezdte el mesélni Odüsszeusz történetét. Amit ma Nolanra jellemző narratív bátorságnak nevezünk, annak egyik legkorábbi mestere maga az ókori költő volt.
Christopher Nolan pályája szinte végig erről a játékos időkezelésről szólt
Christopher Nolan pályája szinte végig erről a játékos időkezelésről szólt. A Mementó egy visszafelé építkező thriller, amelyben a néző ugyanabban a bizonytalanságban bolyong, mint emlékezetét vesztett főhőse. Kevés film mutatta meg ennyire plasztikusan, hogy az idő nem objektív tapasztalat, hanem tudatállapot. A sötét lovag-trilógia újradefiniálta a szuperhősfilmeket. Nolan bebizonyította, hogy a képregényfigurák történetei is lehetnek erkölcsi drámák, amelyek hatalomról, felelősségről és káoszról szólnak. Az Eredet egyszerre akciófilm és filozófiai fejtörő. A rendező olyan világot alkotott, ahol az álmok rétegei között utazva maga a valóság fogalma is kérdésessé válik. A Csillagok között grandiózus sci-fi, amely a modern fizika legizgalmasabb kérdéseit emberi érzelmekkel kapcsolta össze. A film igazi tétje nem a világűr meghódítása volt, hanem az apa és lánya közötti kapcsolat.
De ott van a Dunkirk is, amely szinte dialógusok nélkül beszélt a háborúról. A túlélés fizikai tapasztalata fontosabbá vált, mint a hősiesség romantikája. Vagy a Tenet, amely talán Nolan legambiciózusabb szerkezeti kísérlete volt. A film ugyan sok néző türelmét próbára tette, de ismét bizonyította, hogy a rendezőt jobban érdekli a mozgókép nyelvének feszegetése, mint a könnyen fogyasztható történetmesélés. Az Oppenheimer ezzel szemben meglepően visszafogott alkotás lett. A látvány helyett egy tudós lelkiismereti drámája került a középpontba, és Nolan talán itt jutott legközelebb ahhoz, hogy valódi emberi tragédiát meséljen. Az Odüsszeusz azonban furcsa módon egyszerre idézi fel pályájának minden korszakát, mégsem válik igazán egységes filmmé.
A hagyományos filmkészítés lényege nem az, hogy valódi sziklák között forgatunk
Mindenekelőtt el kell ismerni, hogy technikai értelemben lenyűgöző vállalkozás. Nolan IMAX kamerákkal forgatott, valódi helyszíneket használt, kereste a természetes fényeket, és a szereplők hitelesnek ható jelmezekben jelennek meg. Jóleső érzés látni, hogy a rendező továbbra is hisz a hagyományos filmkészítésben, a valódi díszletekben és a kézzelfogható világ megteremtésében egy olyan korszakban, amikor a zöld háttér sokszor teljes univerzumokat helyettesít.
Csakhogy a hagyományos filmkészítés lényege nem pusztán az, hogy valódi sziklák között forgatunk vagy valódi tengeren hajózunk. A klasszikus mozi mindig a lélekről szólt. Az IMAX ezzel szemben elsősorban a testről beszél: a méretekről, az akcióról, az érzékszervekre gyakorolt hatásról. Nolan látványa lenyűgöző, de közben elveszíti azt, ami Homérosznál a legfontosabb volt: az ember belső utazását.
A film legnagyobb problémája talán az, hogy nem derül ki igazán, mit akar mondani. Ha valaki az európai kultúrkör egyik legfontosabb történetéhez nyúl, joggal várjuk el, hogy végiggondolja, mi köze van ennek a huszonegyedik század emberéhez. Az Odüsszeia ugyanis nem pusztán kalandregény. Nem egyszerűen tengeri szörnyekről és isteni beavatkozásokról szól.
Nolan felismer egy fontos réteget. Filmjének legerősebb gondolata a pacifizmus. Az ő Odüsszeusza megcsömörlött a háborútól. Rájött, hogy az értelmetlen öldöklés nem vezet sehova, és a trójai győzelem sem jelent valódi diadalt. Ez hiteles és korszerű értelmezés. Csakhogy az Odüsszeia ennél sokkal több.
Odüsszeusz sorsát szinte kizárólag nők alakítják
Ez a történet arról is szól, mit él meg egy férfi élete során. Milyen kísértéseknek kell ellenállnia, milyen próbákat kell kiállnia, milyen kudarcokat kell átélnie ahhoz, hogy valóban férfivá váljon. Homérosz eposza valójában beavatástörténet, amelyben minden állomás egy újabb lelki próbatétel. És talán ennél is fontosabb a nők szerepe.
Odüsszeusz sorsát szinte kizárólag nők alakítják. Ők csábítják el, ők kísértik meg, ők adnak neki tanácsot, ők tartják életben a reményt, és végső soron ők teszik azzá az emberré, aki képes hazatérni. Az utazás motorja sem a dicsőség, hanem Pénelopé. Nem Ithaka vonzza haza a királyt, hanem a nő, aki vár rá. Nolan filmje ebből csak töredékeket villant fel, miközben éppen ez adná az eposz érzelmi súlyát.
Kifejezetten fájó, hogy a rendező a könyv legszebb részei közül többet egyszerűen kihagyott. Ezek nélkül az Odüsszeia elveszíti költészetét. Az egyik legjobb ötlete ugyanakkor a szirének jelenete. Nolan nem próbálja szó szerint megmutatni a legendás éneket, hanem Odüsszeusz saját be nem tartott ígéreteit hallatja vissza vele. Ez egyszerre eredeti és mély gondolat. Valójában senki sem tudja, milyen volt a szirének dala, ezért minden alkotó szabadon értelmezheti. Az önvizsgálat motívuma remekül működik, még ha van is benne némi cinizmus: aki nem képes szembenézni önmagával, az belepusztul.
Túlságosan hosszú film, a kevesebb több lett volna
A film ugyanakkor gyakran túlságosan hosszú. Bár grandiózus és látványos, Nolan több jelenetet indokolatlanul elnyújt. Nem egyszer azon kapja magát a néző, hogy a monumentális képek ellenére lankad a figyelme. A kevesebb itt valóban több lett volna. Ez a túlírtság az egész filmre jellemző. A kalandfilmtől a háborús filmeken át a testhorrorig szinte minden műfaj felbukkan benne. Csakhogy egy alkotás nem attól lesz gazdag, hogy mindenből kapunk egy keveset. Éppen az hiányzik belőle, ami az igazán nagy filmeket naggyá teszi: az egységes gondolat. Pedig a szereposztás alapján sokkal többre számíthattunk. Nolan ezúttal is Hollywood legnagyobb neveit gyűjtötte össze, mégsem igazán engedi játszani színészeit. A karakterek ritkán beszélgetnek egymással valódi mélységben. Inkább funkciókat töltenek be, mint hús-vér emberekké válnak. Emiatt Odüsszeusz utazásának sincs valódi érzelmi tétje.
Különösen kellemetlen jelenet, amikor Helena bocsánatot kér azért, hogy miatta háborúztak Trójában. Ez nemcsak idegen a görög mitológia világától, hanem fölöslegesen leegyszerűsíti a történetet. Ráadásul a filmben az állandó jelzők teljesen kimaradtak, mint például szép Helena, vagy leleményes Odüsszeusz. Ez megint csak arról szól, hogy a mű költőiségét nem sikerült átadnia Nolannak. Arról már nem is beszélve, hogy Helena nem szép, Odüsszeusz pedig nem leleményes, legalábbis nem ezen van a hangsúly. Úgy téblábol a filmen végig, mint Shakespeare Hamletje, ám a hamleti tépelődésből Matt Damon üres tekintete marad csak. Anne Hathaway pedig inkább egy hisztis nőt kanyarít a vászonra, egyszerűen nem lehet elhinni róla, hogy férjét várja. Kettejük között nem alakul ki semmilyen kémia, bár Matt Damon mintha senkivel nem lett volna képes kapcsolatot kialakítani a filmben. Se barátit, se szerelmit. Valószínűleg nem volt jó választás Odüsszeusz szerepére.
Hol voltak a Múzsák? És hol vannak az istenek?
És ha már a szépségnél tartunk: hol maradt a csoda? Azok a tájak, amelyeket Homérosz megteremtett, nem földrajzi helyek. Ezek a lélek tájai. Kalüpszó szigetéről aligha egy kissé koszos, hajóroncsokkal teleszórt partszakasz jut eszünkbe. Kirké birodalma sem egy könnyen megmászható turistacélpont. Ezek mitikus helyek, ahol a valóság és a képzelet összeolvad. Hol voltak a Múzsák, amikor Nolan ezt a filmet elképzelte? És hol vannak az istenek a filmből? Néhány istennő ugyan felbukkan, de inkább zavarba ejtő, mint felemelő módon. Pallasz Athéné, a bölcsesség istennője például nehezen hihető választásként jelenik meg Zendaya alakításában, akinek karaktere nem sugározza azt a tekintélyt és szellemi erőt, amelyet a mitológiai figura megkövetelne.
Christopher Nolan óriási lehetőséget kapott. Megmutathatta volna egy új nemzedéknek, miért Homérosz Odüsszeiája az emberiség egyik legnagyobb könyve. Ez a lehetőség azonban nagyrészt kihasználatlan maradt. A filmművészet varázsereje se tudott megmutatkozni, ennél azért nagyobb varázslatokra, izgalmasabb csodákra képes a hetedik művészeti ág.
Nyitókép: Odüsszeia (Fotó: Facebook)