A Magyar Nemzeti Galéria Iványi László festőművész párizsi korszakát dolgozza fel egy kamarakiállítással, amely július 26.-ig várja az érdeklődőket. A tárlat azért nyílt meg, hogy a látogatók a művész 1958 és 1975 közötti, az emigrációban készült alkotásain keresztül ismerhessék meg az alkotó egyedi belső világát és művészi útkeresését.
- Párizsi útkeresés: A kiállítás gerincét az az 1958 és 1975 közötti időszak adja, amelyet Iványi László a francia fővárosban töltött, és amely alapjaiban határozta meg művészeti stílusának fejlődését.
- Kívül és belül: A tárlat címe egyúttal a művész létállapotára is utal, reflektálva az emigráns lét kívülállóságára és az alkotói folyamatok belső, intim természetére.
- Kamaratárlat az MNG-ben: A Magyar Nemzeti Galéria egy meghitt, fókuszált kamaratárlat keretében teszi elérhetővé a közönség számára a művész eddig talán kevéssé ismert, ám annál jelentősebb alkotói korszakát.
A kiállítás az 1975-ig tartó időszakra fókuszál, mivel Iványi László egy számára kedvezőtlen kritika hatására egy időre félretette a festést. Ezt követően csak az 1980-as években tért vissza az alkotáshoz, ekkor azonban már új irányt vett a munkássága: a korábbi kísérletező, absztraktabb világ helyett inkább figurális és kifejezetten színes műveket készített.
A felejtés homályából: Egy emigráns művész újrafelfedezése
Az Iványi László életművét bemutató kiállítás egy olyan magyar emigráns művészre irányítja a figyelmet, akiről eddig meglepően keveset beszéltek, pedig simán ott a helye a 20. századi magyar művészet fontos alakjai között. A tárlaton a legkorábbi munkák még az ötvenes évek végéről származnak.
Két fekete-fehér, papíralapú alkotásról van szó, amelyek már első ránézésre is nagyon erős hangulatot hoznak. A firkaszerű vonalak, a szabad gesztusok és a festett részletek folyamatos mozgásban tartják a képeket, miközben a visszaradírozott elemek mélyebb, szinte pszichológiai rétegeket adnak nekik. Az egész egyszerre kaotikus, játékos és meglepően harmonikus.
Iványi László stílusai: A kísérletezés szabadsága
Iványi László már az 1960-as évek elején is teljesen más irányba gondolkodott, mint sok kortársa. A Kék, Vörös és Barna automataképek például nemcsak látványosabbak és színesebbek lettek, hanem sokkal elvontabb, kísérletezőbb világot is képviseltek.
Iványi sosem ragadt le egyetlen stílusnál: folyamatosan új ötletekkel játszott, miközben időről időre visszanyúlt korábbi motívumaihoz is. Emiatt az életműve sokszor nehezen volt besorolható, mert nem egy egyenes fejlődési utat követett, hanem állandó mozgásban maradt.
A hatvanas évek második felében ez különösen meglepte a közönséget és a szakmát is, hiszen miközben új irányok felé nyitott, közben régebbi vizuális megoldások is újra felbukkantak a munkáiban. Később pedig teljesen természetessé vált nála, hogy figuratív és absztrakt elemek egyszerre jelenjenek meg ugyanabban az alkotói világban.
Monumentális szürrealitás és a kollázsok fényjátéka
A kiállítás egyik leglátványosabb és legfontosabb darabja az 1967-ben készült Nincs hálószoba Miss Doude számára című monumentális festmény. A kép félabsztrakt figuráival egyszerre furcsa, izgalmas és kicsit szürreális hangulatot teremt, miközben jól megmutatja Iványi László egyedi vizuális világát. Az alkotás ráadásul nemzetközi szinten is figyelmet kapott: korábban a rangos Párizsi Biennálén is bemutatták.
A Kollázs I. és Kollázs II. darabokban Iványi kísérletező irányba ment el: csillogó fóliát apró, szabályos csíkokra vágott, majd ezeket egymásra rétegezve, új elemekkel egészítette ki. Az eredmény egy sokrétegű, játékos vizuális rendszer lett, ahol a felületek szinte állandóan változnak a fény és a textúra hatására.
A Kollázsdoboz című, kétoldalas munkája pedig még tovább viszi ezt a gondolkodást: az egyik oldala élénkebb, színesebb világot mutat, míg a másik visszafogott, ezüstös tónusban működik. Olyan, mintha ugyanannak az ötletnek két teljesen eltérő hangulatát látnánk egyszerre.
A Corvin köztől Párizs pezsgő művészvilágáig
Iványi László 1956-ban hagyta el Magyarországot, miután a Corvin közben zajló harcokban is részt vett. Franciaországban a párizsi École Supérieure des Beaux-Arts hallgatója lett, és hamar egy egészen új világban találta magát: közvetlen közelről élte meg a francia művészeti élet friss irányait, miközben az amerikai pop art hatása is egyre erősebben beszivárgott körülötte.
Iványi már Magyarországon sem volt egydimenziós alkotó: zenei pályán is képezte magát, Kadosa Pál növendéke volt, emellett festészeti és rajzpályázatokon is rendszeresen megmutatta tehetségét. Párizsban a mindennapok eleinte zongoraórák adásából biztosították a megélhetését, miközben lassan, de biztosan beépült a város pezsgő művészeti közegébe.
Az 1960-as években kapcsolatrendszere is bővült: a beszámolók szerint kapcsolatba került a Rothschild családdal, amely támogatta őt, és kiállítási lehetőséggel is segített neki. Ennek is köszönhető, hogy több alkalommal szerepelt rangos párizsi biennálékon, ahol fokozatosan nemzetközi figyelem irányult a munkáira.
Nyitókép: Magyar Nemzeti Galéria (Iványi László – Pas de chambre conjugale pour Miss Doude)