Egészen érdekes jelenségre lett figyelmes a szerkesztőségünk. A fiatalok olvasásáról szóló vezető cikkünk és a napi jegyzetünk kimagasló olvasottságot ért el. Ráadásul sok hozzászólás, olvasói levél érkezett a szerkesztőségünkbe. Leginkább a középkorú vagy idősebb korosztály fejtette ki a véleményét a Facebook oldalunkon. Egyrészt olvasóink megírták, hogy milyen szép élményekben volt részük, amikor fiatal korukban olvastak, és ez megmaradt egész életükben. Mármint az olvasás szeretete. Másrészt az idősebb korosztály igencsak aggódik. Aggódik a fiatalok miatt, akik egy olyan világban nőnek fel, ahol ez a fajta intellektuális élmény sokkal kevesebbeknek adódik meg, mint korábban. Persze nem azért, mert nem férnek hozzá a könyvekhez, a klasszikusok ma már digitális fájlként ingyen is leölthetők az Országos Széchényi Könyvtár archívumából. Hanem azért, mert sok fiatal elhiszi, hogy az olvasás nem menő. Pedig ez nagyon nincs így. Éppen hogy nem olvasni nem menő, és akik nem olvasnak, azok később sok mindenben lemaradnak társaiktól. Arról már nem is beszélve, hogy lemaradnak azokról a szavakkal szinte nem is elmondható élményekről, amelyekben annak van része, aki regények hőseinek bőrébe bújva képes létezni néhány órán keresztül nap mint nap.

Úgy vettem észre, hogy furcsán állunk a kötelező olvasmányok ügyéhez. Olvasni ugyanis olyan egy embernek, mint vizet inni. Már ha gondolkodó lényként élné az életét. És erre szocializáljuk a gyerekeinket is. Először akkor, amikor olvasunk nekik minden este mesét. Aztán akkor, amikor mi is példát mutatunk azzal, hogy látja a kezünkben a könyvet, ha máskor nem is, legalább hétvégén. Meg persze akkor, amikor szólunk nekik (minden nap), hogy olvassák a kötelező olvasmányt. Legalább egy kicsit. Persze mi is olvashatjuk velük, vagy az is jó, ha felolvasnak nekünk. Csak egyetlen dolgot nem szabad hagyni, az olvasmányok megítélését. Hogy a gyermek mondja, hogy nem akarja olvasni mert nem tetszik. Az olvasás ugyanis egyrészt gyakorlás kérdése, másrészt nincs a Földön olyan könyv, amelyből ne lehetne tanulni valamit, amelyben ne lenne egy különleges mondat, hasonlat vagy gondolat. És mivel a kötelező olvasmányokban sok ilyen különlegesség van, ezért ha olvassák gyerekeink, egyre okosabbak, műveltebbek lesznek. Nő a szókincsük, és egyre jobban tudnak majd olvasni is. A kötelező olvasmány tehát nem kívánságműsor. A szülők felelőssége, hogy a gyerek ne hagyja a szünet utolsó napjára. Egyébként még az is lehet, hogyha szépen nyugodtan olvas a gyerek, megszereti a könyvet, sőt még az olvasást is. A lényeg az, hogy minden nap egy kicsit.