A Szegedi Szabadtéri Játékok legújabb bemutatója a Carmen, amely a debreceni Csokonai Nemzeti Színház vendégszereplésével és Juronics Tamás rendezésében valósult meg. Mindjárt az elején érdemes hangsúlyozni, hogy nem a megszokott Carmen-világba vezeti a nézőt Juronics és Erkel László Kentaur (aki a jelmezekért és a díszletért volt felelős), hanem Mexikóba. Bevallom eleinte komoly fejtörést okozott az, miért kellett az előadást áthelyezni más idősíkba és más térbe. Az idősíkot még csak-csak érti az ember, de nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki egy torreádort kirángasson Spanyolországból, és a mexikói szegénynegyedbe lökje. A megoldókulcsra a második felvonásig kellett várni, amikor is óriási felirat jelezte, hogy a jelenet a Borderline Bárban játszódik. És ebben a pillanatban összeállt minden.
Újdonság volt a szegény hősök ábrázolása az operában
Egyrészt arról van ugyanis szó, hogy a mai világban azt a fajta szegénységet, amely a Carmen eredeti világa volt, és ami a maga korában éppen a különlegességét adta, Mexikóban meg lehet találni. Ha tehát Juronics Tamás rendezőnek az volt az alapgondolata, hogy mindenféleképpen a mai korba helyezi át a történetet, akkor a Mexikó melletti választás éppen megfelelőnek tűnik. És nem csak a spanyol nyelv használata miatt.
A Borderline Bár tanulságos rémülete
A történetben a Borderline Bár felirat – ahol Don José és Carmen kettősét látjuk leginkább – új távlatokat nyit. Méghozzá arról van szó, hogyha azt gondoljuk, hogy Carmen borderline vagy határeseti (a neurózis és pszichózis határán húzódó) személyiségzavarral küzd, akkor ma már jól értjük a viselkedését. Az ilyen mentális betegségben szenvedő ember tönkretesz mindent és mindenkit a környezetében. Amerre jár, csúnya pusztításokat végez, kapcsolatainak vége tragédiába is torkollhat. Ahogy az operában tragédiába is torkollik.
Carmen kicsit sem szimpatikus szereplő
Abban a szegény és bűnözőkkel körülvett környezetben, ahonnan a mexikói Carmen jön, több a borderline személyiségzavar, a bántalmazott vagy elhanyagolt, nem szeretett gyerek, akik aztán felnőttként képtelenek valódi párkapcsolati kötődésre. Ebben a „bárban” elátkozott lelkek keresnek olyan embereket, akiknek az energiáin élősködhetnek. A Carmen is ilyen, ebben a rendezésben kicsit sem szimpatikus szereplő.
Egy végtelenül önző nőt látunk a színpadon
Juronics Tamás rendezése végre túllép azon, hogy Carment a vágy és a szabadság harcosának mutassa be. Túllép azon a jól bevált és kicsit sem átgondolt sztereotípián, hogy Carmen a szenvedélyes szerelemről szól, miközben már a könyökünkön jön ki ez a valóságtól teljesen idegen vágyálom. Egy végtelenül önző nőt látunk a színpadon, aki ha szeretné Don Josét, nemhogy elengedné a laktanyába, amikor takarodót fújnak, hanem ő küldené, nehogy baja essen szerelmének. Nem így történik. Don Josét nemhogy felemelné és boldoggá tenné a kapcsolata a cigánylánnyal, hanem éppen ellenkezőleg. Bár függővé teszi, de boldoggá nem. A színpadon szinte nem is látunk olyan pillanatokat, amikor boldogok ők együtt. Pedig ha valamit, akkor ezt aztán nagyon érzékletesen tudják a nézők tudtára hozni az alkotók.
Sokak életét ma is tönkreteszi a kapcsolat egy borderline betegségben szenvedővel
Biztosan nem ez a szerelem, amit a színpadon látunk. Juronics Tamás valószínűleg nem véletlenül hívja fel a figyelmet erre a sokak életét tönkretevő kapcsolódásra a Carmenben. Miközben a popkultúra naponta harsogja a rádióból meg a tévéből, hogy légy önmagad, légy önző, csak a saját vágyaidra figyelj, aközben mindenki, aki belekerül ebbe a kommunikációs burokba boldogtalanná válik és elkárhozik. Ahogy Carmen se boldog egy pillanatig sem. Rossz viselkedési mintákat látunk, egy önpusztító életet. Elise Paris Turco és Fernando Gabriel Luis minden felvonás előtt a tánc nyelvén is megfogalmazták, mit érez a csak magára figyelő Carmen, és a férfi, akinek elvette az eszét a manipulatív viselkedésével a nő.
Remek metaforákat használ a rendező
Remek metaforákat használ a rendező ahhoz, hogy ezt még jobban megértsük. A harmadik felvonásban, a tánckar, amikor felcsendül a Hej torreádor, öld meg a bikát dallama, mindenki egy ütemre tapsol és ugrál, ami egyrészt elképesztően jól néz ki a színpadon, másrészt viszont bemutatja azt a lelkiállapotot, amely Carment gyötri. És amely most már Don Josét is. Mester Viktória Carmenje jól érzékelteti, hogy a hősnőnek nincsenek valódi érzései. Hogy játszik mindenkivel, de igazából, nem érdekli senki, és halálosan unatkozik. A szexualitásban keres izgalmat, de ott sem épít senkivel kapcsolatot: mindenkivel együtt akar lenni. Leginkább azokkal – ahogy énekli – akik nem akarják őt. Kifacsart, őrült gondolkodás ez.
Mielőtt eljön a pokol, mindig kap a környezet valami csodaszépet
És miközben eljutunk oda, hogy megértjük, hogyan működik Carmen személyisége, aközben csodálatos áriákat hallunk. Ez is stimmel, ha a lélekanalizáló előadás elemzését végiggondoljuk, hiszen a borderline személyiségzavarral küzdők nagy része mindig tud a környezetének adni valami csodálatosat. Mielőtt eljön a pokol.
Óriásit énekel Mester Viktória, Boncsér Gergely és Molnár Levente
Boncsér Gergely Don Joséját is csak dicsérni tudjuk, ő ugyanis, Mester Viktória Carmenjével ellentétben (aki szintén nagyot énekel az előadás során), éppen hogy érzelmesen énekel. Mert az általa alakított Don Josénak vannak érzései. Carmennek nincsenek. A szegedi előadás fénypontja kétségkívül Molnár Levente Torreádor-dala volt. Benne volt a férfias erő, a magabiztosság, a siker és a győzelem szeretete. Amelyet szeretnek a nők. Ahogy Carmen is. Az ária mára a világ legismertebb operaslágere, mindenki ezt várja, és egy rendezőnek ezt tudnia kell. Juronics Tamás tudja, hogy teret kell hagyni és időt, hogy a néző felkészülten várja. Molnár Levente pedig látszik, hogy tudja mit énekel. Egy igazi férfi dalát. Kellő energiával, dinamikusan énekli, miközben a nézők nagy része még a szemét is becsukja, hogy megfürödhessen ebben a csodálatos bariton hangban, amely a férfienergiát képviseli. Mivel világunkban ezt a fajta férfi kiállást akarják elnyomni, Molnár Levente előadása túlmutatott a darab keretein. Itt a Torreádornak igazából nem jelent semmit Carmen, mert egy valódi férfi messziről megérzi, ha egy nő képtelen bárkit is szeretni. Ebben a darabban, a férfiak világában, az ilyen nő a bika sorsára jut.
Carmen ellentéte Micaëla, a normális élet reményét Kele Viktória csodálatos énekhangja hozza el a szegedi éjszakában a csillagos ég alatt
De ne feledkezzünk meg Carmen ellenpontjáról sem. Micaëla Don José gyermekkori szerelme, egy tiszta lelkű, vallásos, falusi lány. Ő testesíti meg mindazt az értéket, amit Carmen még csak hírből sem ismer: a hűséget, a családi értékeket és a biztonságot. Don José édesanyjának üzenetét is ő viszi el a katonának, és többször próbálja visszaterelni őt a helyes útra. Az opera egyik legszebb lírai részlete az ő áriája, a (Nem félek semmitől), amelyben összeszedi a bátorságát, hogy megkeresse Don Josét a csempészek között. Micaëla szerepét Kele Brigitta alakítja, akinek csodálatos énekhangja betölti a csillagos ég alatti egyre nagyobbá váló űrt. Ő testesíti meg a reményt, azt a férfiak előtt álló valós lehetőséget, hogy van másik élet is, mint a szenvedélyesnek tűnő addiktív érzelmek tipródásában szenvedés.
Az előadás során közreműködik a Csokonai Nemzeti Színház Énekkara (karigazgató: Krasznai Gáspár) és a Lautitia Ifjúsági Vegyeskar tagjai (karvezető: Nemes József), a Gradient Kortárs Balett Debrecen (tánctagozat-vezető: Domoszlai Edit) valamint a Szegedi Szimfonikus Zenekar. Továbbá a Szegedi Nemzeti Színház Énekkara, karigazató: Taletovics Milán, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolájának Bartók Gyermekkara, karnagy: Seres Brigitta.
Nyitókép és minden fotó a Szegedi Szabadtéri Játékok Carmen előadásán készült. (Fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok/Tari Róbert)
AJÁNLÓ
Hallgasson podcastot, amelyben a Magyar Állami Operaház Puccini-estjéről és az Opera! című filmről beszélget egymással a kritikus páros, Oszlányi Gyöngyvér és Csejk Miklós. ITT
És kövessen be minket a Facebookon. ITT