Friss szemléletű, egyben a klasszikus értékeket tiszteletben tartó operaelőadás érkezett idén nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékokra: a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Carmen produkciója. Georges Bizet halhatatlan művét Juronics Tamás rendezte, aki a történetet a mai Mexikóba, a halottak napi ünnepség idejére helyezte. A Kossuth- és Harangozó Gyula-díjas táncművész-koreográfussal, színházi rendezővel Varga Márta beszélgetett a szabadtéri adaptációról, a koncepció hátteréről és arról, mitől maradhat hiteles egy klasszikus opera a XXI. században.
– A debreceni előadás egészen más térbe került Szegeden. Milyen kihívást jelentett a szabadtéri adaptáció?
– A legfontosabb feladat az volt, hogy a kőszínházi előadás látványát a Dóm tér adottságaihoz igazítsuk. Ami egy zárt színházi térben működik, az itt kevés lenne. A Szegedi Szabadtéri sajátossága éppen az, hogy nagyban lehet gondolkodni és álmodni. Nem változtattunk a rendezői koncepción, hanem kibővítettük a látványt: több táncossal, nagyobb kórussal, látványosabb színpadi képekkel és filmszerűbb hatással dolgoztunk. A próbák során elsősorban a térhez való alkalmazkodás volt a feladat, maga az előadás alapgondolata változatlan maradt.
A Szegedi Kortárs Balettel három alkalommal turnézott Juronics Mexikóban
– Az Ön Carmen-rendezésének egyik legizgalmasabb sajátossága, hogy a történetet a jelenbe, Mexikóba helyezte. Miért éppen oda?
– Nem egyszerűen a mába, hanem egy tőlünk távoli, mégis a darab szellemiségéhez közel álló világba. A Carmen története eredetileg 1820 környéken játszódik, amikor Mexikónak még Nueva Espana (Új-Spanyolország) volt az elnevezése. Ma is szerves részeként őriz olyan hagyományokat – például a bikaviadalt –, amelyek természetesen kapcsolódnak a történethez. Ugyanakkor ma is meghatározó benne a kartellek világa, a katonák és a rendőri erők állandó jelenléte, vagyis az a feszült közeg, amely Bizet művében is alapvető szerepet játszik.
Személyes élményeim szintén meghatározóak voltak. A Szegedi Kortárs Balettel három alkalommal turnéztunk Mexikóban. Először egy könnyed és laza életet élő országot ismertem meg, majd tíz évvel később már egészen más arcát láttam: a veszély és a bizonytalanság sokkal erőteljesebben áthatotta a mindennapokat. Ez a kettősség nagyon közel áll a Carmen világához. A halottak napi ünnep, a Día de los Muertos pedig szinte kínálta magát. Egyszerre karneváli és spirituális esemény, amelyben az élet és a halál természetes egységet alkot. A darabban végig ott lebeg a játék a halál motívumával: sokszor megjelenik, leginkább cinikus formában, ezért úgy éreztem, hogy a negyedik felvonás drámai végkifejlete ebben a közegben még erőteljesebben szólalhat meg. Számos módon igazolást kapott, hogy ennek a történetnek Mexikóban van helye és igazsága.
Magyarország legjobbjai játsszák a főbb szerepeket
– Már előzetesen is terv volt, hogy a debreceni előadás Szegedre kerül, vagy meghívásként érkezett a lehetőség?
– Meghívás volt. Barnák László még a két évvel ezelőtti premier idején látta az előadást, és úgy érezte, hogy a produkció látványvilága és gondolatisága jól illeszkedik a Dóm térhez. A Debreceni Csokonai Színház örömmel vállalta az együttműködést, az igazgató, Vadász Dániel opera iránti elkötelezettsége miatt is jelentős szakmai lehetőségként tekintett a vendégjátékra. Örülök, hogy a két színház együttműködésével ez az előadás Szegedre került.
– Az opera az utóbbi években háttérbe szorult a Dóm téren. A Carmen visszahozhatja a műfajt a közönség elé?
– Remélem. Büszke vagyok arra, hogy a legutóbb itt műsoron lévő opera, az általam rendezett La Traviata volt 2022-ben, most pedig a Carmen képviseli ezt a műfajt a Szabadtéri Játékokon. Számomra ez azt is jelzi, hogy az a rendezői szemlélet, amelyet képviselek, talán képes új nézőket is megszólítani. Az opera mindig fontos része volt Szeged kulturális életének. Még ha nem is vonz akkora közönséget, mint egy musical, szükség van rá. Hiszek abban, hogy egy vizuálisan erős, a film esztétikájához és játékrendéhez alkalmazkodó rendezés közelebb viheti a műfajhoz azokat is, akik egyébként nem érzik magukénak. Általában igaz, hogy a hazai szabadtéri játszóhelyszíneken elég kevés a nagy kiállítású opera, külföldön már annál inkább jelen van. Abban bízunk, hogy a Carmen előadásunknak nemzetközi híre is lehet. Nemcsak a rendezés vagy a látványvilág miatt, hanem az énekesi gárda is okot ad a bizakodásra. Magyarország legjobbjai játsszák a főbb szerepeket: Carment Mester Viktória énekli, Don Josét Boncsér Gergely, Escamillót Molnár Levente, Michaelát Kele Brigitta alakítja.
Juronics szerint a lényeg a szereplők, az énekesek jelenléte
– Ez már a sokadik operarendezése. Táncművészként, koreográfusként mi vonzza újra és újra ehhez a műfajhoz?
– Az operának ugyanúgy a zene a kötőanyaga, mint a balettnek. Mindkét műfajban a zene adja azt a keretet, amelyben az előadó kibontakozhat. Az énekes számára az énektechnika, a karmesterre való figyelés, a ritmus jelenti azt a biztos alapot, amelyre építhet. Ugyanez igaz a táncosra is: a technikai tudás csak kiindulópont, azon túl kell megszületnie a személyes jelenlétnek. Éppen ezért engem kevésbé foglalkoztat az a vita, hogy egy előadás klasszikus vagy modern. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy igaz legyen. A szereplők hitelesen legyenek jelen a színpadon, a történetük átélhető legyen, a néző pedig elhiggye, amit lát. Lehet valaki korabeli jelmezben is modoros vagy giccses, és lehet fekete öltönyben is teljesen hiteles király. Az opera természetesen mindig esztétikus műfaj marad, ahol a látvány fontos szerepet játszik, de végső soron nem ez dönti el egy előadás értékét. A lényeg a szereplők, az énekesek jelenlétén és azon múlik, hogy valódi emberi történetet tudnak-e elmesélni. Nem az a cél, hogy mindenáron megreformáljuk az operát, hanem az, hogy jó legyen az előadás. Ez az egyetlen igazság.
Én nem beteljesült szerelmi történetként tekintek erre a kapcsolatra
– Az Ön olvasatában Carmen és Don José kapcsolata egészen más hangsúlyokat kap, mint a hagyományos értelmezésekben. A címszerepet játszó Mester Viktória azt mondta, hogy az Ön instrukciói alapján egy egészen különleges Carmen-kép kezdett el kialakulni benne.
– Nagyon nyersen és természetesen kell játszania, amire ő kifejezetten képes. Elképesztő színészi kvalitásai vannak. Az én Carmenem erősebb, dominánsabb figura, mint ahogyan általában ábrázolni szokták. Folyamatos bizonytalanságban tartja Don Josét, hol közel engedi magához, hol eltaszítja. A kiszámíthatatlanság végül elviselhetetlen lelkiállapotba sodorja a férfit, de ez az intenzitás, ez az őrületesen hullámzó energia szükséges Carmennek ahhoz, hogy érezze: szeret, vagy szeretve van. Don José ezzel szemben indulatos, sérülékeny és rendkívül féltékeny ember. Két teljesen eltérő szerelemfelfogás találkozik bennük, ebből fakad a színpadon végig jelen lévő feszültség. Én nem beteljesült szerelmi történetként tekintek erre a kapcsolatra. Sokkal inkább két ember végzetes találkozásaként, akik mellett talán bárki más boldog lehetne, együtt azonban szükségszerűen sodródnak a tragédia felé.
Ez a produkció egyfajta újrakezdést jelentett számunkra
– A Carmen látványvilágát ismét Erkel László Kentaur tervezte, akivel régóta dolgozik együtt. Mi teszi különlegessé ezt az alkotói kapcsolatot?
– Kentaur már az első operarendezéseim idején is alkotótársam volt. Együtt készítettük a La Traviatát, később a Rigolettót, majd a West Side Storyt is. Volt egy időszak, amikor visszavonult a magyar színházi életből. Én nagyon bíztattam őt, hogy ez ne legyen így, és jó lehetőségnek kínálkozott a Carmen az újabb közös munkára. Azért szeretek vele dolgozni, mert valódi alkotótárs. Ha felvetek egy gondolatot, nem egyszerűen megvalósítja, hanem továbbgondolja, új irányokba viszi. Sokszor olyan megoldásokat talál, amelyek nekem sem jutottak volna eszembe. Ritka képesség, hogy valaki egyszerre önálló művész és kiváló partner. Örülök annak is, hogy ez a produkció egyfajta újrakezdést jelentett számunkra. Most újra közös alkotói időszak kezdődik: együtt készülünk Debrecenben a West Side Story bemutatójára, és Budapesten, a La Mancha lovagjára.
– Milyen jövőt remél az előadás kapcsán? Említette, hogy a Carmennek akár nemzetközi visszhangja is lehet…
– Azt remélem, hogy menni fog még Debrecenben, a kőszínházban, de örülnék, ha a Carmen előadásunknak nemzetközi szinten is híre lenne. Régóta foglalkoztat az a gondolat, hogy külföldön is rendezzek operát. De ez a jövő zenéje.
Képek: Bizet:Carmen (rendezte: Juronics Tamás) – Fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok/ Tari Róbert
AJÁNLÓ
Olvassa el kritikánkat is az előadásról ITT.
És kövessen be minket a Facebookon. ITT