Napi jegyzet: Karizmatikus antagonista nélkül nincs jó kalandfilm

Míg a Star Wars Mandalori-sorozata egészen nézhetőre sikeredett, addig a mozifilmmel sok a bajom. Hamarosan készül a podcast, ott majd kifejtem részletesebben, de annyit elöljáróban már most is mondhatok, hogy az hiányzik a filmből, ami a sorozat lényege volt. A lélek. Olyan ez a film, mintha mesterséges intelligencia írta volna, minden a helyén van, csak az hiányzik, ami a filmek lényege: hiányzik a csoda. Ha konkrét okot keresünk, akkor dramaturgiai szempontból arról van szó, hogy karizmatikus antagonista nélkül nincsen jó kalandfilm. Darth Vader az volt. Igazi félelmetes, pszichopata ellenség, akit azonnal észrevettünk, ha megjelent a mozivásznon. Már csak azért is, mert külön zenéje volt, ma is el tudja dúdolni mindenki. Ebben a filmben nem lehet igazán komolyan venni a birodalmiakat. Aztán a legnagyobb baj, hogy hiányzik a sok apai gyöngédség is a filmből, ami pedig a sorozatban megvolt. Simán kezdődhetett volna úgy a film, hogy az űrhajó irányítókarjáról lecsavarja a golyót Mando és Grogunak adja. Ahogy a film végén is. (Aki látta a sorozatot, tudja miért.) Darálták, darálták a történetet, de az emberben csak nőtt a hiányérzet. Pedig az esély megvolt.