Napi jegyzet: Bende Katalin: Pliszé 2. rész

A balatonarácsi telkünkön (a mai Balatonfüredbe 1954-ben beolvasztott ősi magyar településen) állt egy meteorológiai megfigyelő központ, ami nem volt nagyobb egy kisebb fajta madárlesnél. Hófehér kis kuckó volt egy emelvényen, amit 4-5 lépcsőfokkal lehetett megközelíteni. Évente egyszer jöttek valakik, valahonnan és fontos megfigyeléseket végeztek a csöppnyi kis állomásról. Tőlük tudtuk meg, hogy ez a telek, fekvéséből adódóan rendkívüli mikroklímával rendelkezik, ezért nőnek rajta mediterrán növények. Nálunk az egész miliő olyan volt, mint ha Provance-ban élnénk. Alattunk szőlőültetvények, vadvirágos rét, szaladgáló vadnyulak és a Balaton, mögöttünk az erdő, balra Csopak, szemben Siófok, jobbra a Tihanyi-félsziget. Reggelik a teraszon, madárcsicsergés, napsütés, néha egy-egy őz is arra tévedt. Mindenhova gyalog jártunk: vásárolni és a strandra is. Tíz-tizenkét kilométer volt a napi penzum. Sok jóbarát, nagy beszélgetések az esőben és hűsölés a diófa alatt. A balatoni lankák sok titkos történetet őriztek. Régi arisztokrata családok meséit, drámákat, szerelmeket, és persze ott született egyszerű emberek napi küzdelmeit. Legközelebb ezekről is mesélek! (Bende Katalin: Pliszé 2. rész – folytatjuk)