Csaknem száz művész több száz alkotása látható a 100 éves évfordulójának alkalmából megrendezett Szentendrei Régi Művésztelep grandiózus, Művésztelep 100 címet kapó kiállításán május 17-től a MűvészetMalomban. A tárlat megnyítóját május 16.-án 17 órakor rendezik meg. A Malom mindhárom épületszárnyát elfoglalva hoz el egy olyan vizuális orgiát, ami ritkán adatik meg.
- A válogatásban emblematikus darabok mellett rengeteg ritkán látott vagy nemrég felbukkant műtárgy is előkerült a raktárak mélyéről. Barcsay Jenő szigorú formái, Czóbel Béla vad színei vagy a nemrég elhunyt Aknay János transzcendens fényei izgalmas párbeszédet folytatnak a ma is ott alkotó kortársak munkáival.
- Ráadásul a vizuális sokk mellé kapsz egy kis handpan-koncertet is. A Fő téren egy nagyszabású szabadtéri fotótárlat (ÉletKépek) mutatja meg a festők városának vad múltját. Szóval, ha a hétvégén a Szamárhegy felé sétálsz, konkrétan belebotlasz a történelembe.
- A szerző saját, Leányfalun megélt alkotói élményén keresztül mutatja be, hogy a régió inspiráló, kreatív energiája a mai napig elevenen él.
- Keretes cikkünkben a nyitókép, vagyis Jeges Ernő Szentendre Főtere kapcsán áttekintjük a művésztelep rövid történetét.
Ez a kiállítás megmutatja, hogyan lett egy apró, poros kisvárosból a magyar képzőművészet fővárosa, és hogy az igazi lázadás nem a rombolásban, hanem az értékteremtésben rejlik. A kurátorok – Bodonyi Emőke, Szűcs György, Tóth Károly és Verba Andrea – időutazás formájában 1926-tól a napjainkig tematikus egységekre épülve átfogó képet adnak a művésztelep fejlődéséről és arról a szerepről, amelyet Szentendre kulturális életében és a magyar művészettörténetben betöltött.
A múlt, ami még mindig karcol – politika és makettek
A válogatásban emblematikus darabok mellett rengeteg ritkán látott vagy nemrég felbukkant műtárgy is előkerült a raktárak mélyéről. Barcsay Jenő szigorú formái, Czóbel Béla vad színei vagy a nemrég elhunyt Aknay János transzcendens fényei izgalmas párbeszédet folytatnak a ma is ott alkotó kortársak munkáival.
De mi a legjobb rész? A képek mellett archív anyagok, dokumentumok és makettek mutatják be a telep kőkemény szociológiai és kultúrpolitikai hátterét. Láthatod, hogyan próbálta a változó politikai közeg bedarálni a művészeket – és hogyan maradtak ők mégis szabadok.
Titkos kertek és a flaszter misztikuma
A kiállítás egyik legerősebb hívószava a KERT motívuma. De ne valami romantikus, muskátlis idillre gondolj: a művésztelep ősfás parkja és Szentendre zárt, rejtett sikátorai itt a szabadság, a bezárkózás és a belső világok metaforáivá válnak. Ahogy a fák közt átszűrődő fény keveredik a vásznakon a geometrikus absztrakcióval – na, az az a pont, ahol a KultRebel-szív kicsit gyorsabban ver.
Ráadásul a vizuális sokk mellé kapsz egy kis handpan-koncertet is. A Fő téren egy nagyszabású szabadtéri fotótárlat (ÉletKépek) mutatja meg a festők városának vad múltját. Szóval, ha a hétvégén a Szamárhegy felé sétálsz, konkrétan belebotlasz a történelembe.
Amikor a százéves vibe engem is elkapott
A kiállítás kapcsán beszámolnék a személyes érintettségemről is. Idén márciusban én is elvonultam a szomszédos Leányfalura, a Daligogh művésztelep alkotótáborába. Nem bántam meg. Ott, az ecsetek, a vásznak és a Dunakanyar inspiráló levegőjében történt valami. Újra rátaláltam arra az önfeledt, tiszta alkotói szabadságra, amit gyerekkoromban éreztem, amikor még nem a szabályok, hanem a tiszta energia vezette a kezem. Ott festettem meg A Főnix ébredése című képemet. Az izzó, tüzes absztrakt textúrákban benne van minden, amit ez a régió adni tud az embernek. Ekkor értettem meg igazán, miért újul meg generációról generációra a szentendrei művészvilág: mert ez a flaszter ma is azonnal bekapcsolja a kreatív energiákat.
Jeges Ernő: Szentendre főtere
A nyitóképen Jeges Ernő: Szentendre főtere látható, amelyet 2024. május 16-án bocsátott árverésre a Kieselbach Galéria 3,2 millió forintért.
Jeges Ernő Szentendre főterén, a „magyar Montmartre” szívében állította fel festőállványát, nem messze attól a háztól, amelynek padlásán később Vajda Lajos dolgozott. A nagybányai hagyományokból táplálkozó, ugyanakkor az École de Paris szemléletét is magába építő festő városi panorámáján a kisváros hangulatos főtere tárul elénk. A kompozíció középpontjában a fákkal övezett kereszt áll, mögötte pedig a Várdombon emelkedő Keresztelő Szent János-plébániatemplom lapos toronysisakja sejlik fel. Balra a Rákóczi út kanyarodik, s még a jellegzetes barokk városháza oromfala is feltűnik.
Jeges nem véletlenül került Szentendrére: azok közé az úttörő művészek közé tartozott, akik a Trianon után elveszített Nagybánya helyett a Duna-parti kisvárost tették a 20. századi magyar festészet egyik legfontosabb központjává. Az első művésztelepet nyolc fiatal, Réti István tanítványaként induló festő alapította meg 1926-ban, hogy továbbvigyék a nagybányai plein air festészet hagyományát. Ebből nőtt ki később a szentendrei régi művésztelep.
Jeges a Szőnyi-körhöz tartozó alkotókkal – többek között Szőnyi Istvánnal, Aba-Novák Vilmossal és Patkó Károllyal – együtt tanult a Képzőművészeti Főiskolán. Lázár Béla Szőnyi mellett az új művészgeneráció egyik legígéretesebb tehetségeként tartotta számon. Nemcsak festőként, hanem római iskolás falképfestőként és grafikusként is jelentős életművet hozott létre.
Kopp Jenő, a Fővárosi Képtár igazgatója így jellemezte pályáját: „Réti István tanítványa, de az impresszionizmus számára csak átmeneti élmény maradt. Hamarosan az Uitz–Nemes-Lampérth–Szőnyi-féle irányhoz kapcsolódott, amely Cézanne nyomán a tér és a tömeg viszonyainak kutatására törekedett.”
Jeges Ernő már egészen fiatalon komoly elismerésben részesült: egy mitológiai témájú kompozíciójával elnyerte a Szinyei Társaság utazási ösztöndíját, amelynek köszönhetően 1923-ban Párizsba jutott. Két évet töltött a modern művészet akkori központjában, ahol a szabad szellemű Julian Akadémián tanult, és sikeresen szerepelt a párizsi tavaszi és őszi szalonok kiállításain is.
Hazatérése után, 1924-ben csatlakozott azokhoz a fiatal művészekhez, akik ekkoriban kezdték megszervezni a szentendrei művésztelepet. A kolónia életében hosszú időn át meghatározó szerepet vállalt: tíz évig titkárként dolgozott, később pedig éveken keresztül a művésztelep elnökeként irányította annak működését.
Életműve politikai és művészeti szempontból egyaránt összetett és sokszor ellentmondásos képet mutat. Egyfelől a Tanácsköztársaság időszakának egyik legfoglalkoztatottabb plakátfestője volt, másfelől a Római Iskola művészeti törekvéseinek is fontos képviselőjévé vált. Nevéhez fűződik az 1918-as „Nem, nem, soha!” plakát megalkotása, ugyanakkor ő tervezte Ady Endre utolsó verseskötetének címlapját is.
A második világháborút követően munkássága hosszú időre háttérbe szorult, neve szinte feledésbe merült. Csak a rendszerváltás utáni művészettörténeti kutatások – különösen a szentendrei festészetre irányuló vizsgálatok – kezdték újra felfedezni és értékelni alkotásainak jelentőségét.
Nyitókép: Jeges Ernő: Szentendre főtere (Fotó: Kieselbach Galéria)